|
Villanyfényes 2011. ősz I. liga
Mérkőzések, tabella és góllövő lista
1. mérkőzés 2011.09.07. 20h
Domino Kijev – Nyóc Macó 1-4 (1-1)
G: Takács
DK: Krányecz - Takács, Módos, Bitay, Makai
Csere: György, Mácsai
Egy nagyon rosszul sikerült nyári bajnokság (összesen 1 döntetlent értünk el az I. ligában…) után az első élvonalbeli meccsére készült a csapat. Történelmi meccs volt ez, hiszen a Domino Kijev ezek előtt soha nem szerepelt még a Villanyfényes bajnokság I. ligájában!
Sajnos első számú kapusunk nélkül kellett készülnünk a meccsre, Pavlics jól megérdemelt nyaralását töltötte külföldön. Emiatt új nyári igazolásunknak, Krányecznek rögtön a kapuban kellett kezdenie első meccsét.
Az első percekben egyáltalán nem volt megilletődve csapatunk, jól passzoltak egymásnak a játékosok. Meg is szereztük a vezetést Takács góljával, aki két embert is lerázott lövése előtt. Ezután kiegyenlített játékot hozott az első félidő, mindkét csapatnak voltak helyzetei. Egy kapu előtti kavarodás után egyenlített a Nyóc Macó: az első lövést még Krányecz bravúrral védte, azonban a kipattanónál György röviden tisztázott, amely az ellenfélhez került, aki köszönte szépen, és kihasználta a ziccert. 1-1-el vonultak pihenőre a csapatok.
A második félidőben bekövetkezett amitől féltünk. A DK játékosai egyre jobban fáradtak, már nem bírták az ellenfél gyorsabb játékát. Az adódó helyzetek pedig rendre kimaradtak. Nem úgy a másik oldalon, a Macók két gólt is szereztek. 10 perc lehetett hátra, amikor a DK hadrendet váltott, és elővette az ún. KÖPKAP játékát: Krányecz a kapuból fellépett segíteni a támadásokat, azonban ez nem járt sikerrel, sőt az ellenfél még egy góllal kialakította a végeredményt: 1-4.
2. mérkőzés 2011.09.20. 20h
Domino Kijev – FC T4 4-0 (2-0)
G: Módos, Krányecz, György, Takács
DK: Pavlics - Nagy, Módos, Takács, Makai
Csere: György, Bitay, Krányecz
Az első, vereséggel végződő meccs után a csapat Bitay Zsolti meghívásának eleget téve (Zsolti, ezúton is köszönjük!!!) Balatonföldvárra, egy hétvégi edzőtáborba vonult! Sajnos az ott történt események, edzések szigorúan titkosak, így azokról beszámolni nem tudunk. Csak reménykedni mertünk abban, hogy az edzőtábornak meg lesznek a hatásai…
Szóval egy nagyon jól sikerült összetartás után néztünk szembe az ellenféllel, akivel még fennállásunk alatt soha nem játszottunk. Majdnem a keret összes játékosa rendelkezésre állt, egyedül Mácsai hiányzott betegség miatt.
Az első meccset lemásolva jól kezdtük a mérkőzést, fáradtságnak, megilletődöttségnek nyomát sem láthattuk. Mindkét kapu előtt adódtak helyzetek, néhányszor Pavlicsnak kellett védenie. Megnyugodhatott a csapat, amikor Módos egy remek akció után vezetést szerzett! A gól után cserékkel frissítettünk, amelynek meg is lett az eredménye! Egy kapu előtt keresztbe lőtt labdába Krányecz tette bele a lábát, amely a kapust is érintve a hálóban landolt! Álomkezdés: 2-0! Ezután visszahúzódtunk saját térfelünkre, és az első félidőben tartottuk előnyünket.
A második félidőre nem lehetett más a cél, mint megtartani, esetleg növelni előnyünket, amely első győzelmünket jelentette volna az I. ligában! Ezért a célért mindent meg is tettek játékosaink, mindenki lelkesen harcolt, küzdött. Sajnos ismét nem kerülhettük el a tényt: hiába az edzőtábor, még mindig erőnléti gondjai vannak a csapatnak. Ez látható volt a pontatlanabb összjátékon, és az ívelgetéseken. Szerencsére az ellenfél is egyre jobban fáradt, lövéseik pontatlanok voltak, amelyek pedig eltalálták a kaput, azokat Pavlics védte. 10 perccel a vége előtt a T4 mindent egy lapra feltéve taktikát váltott, és próbálta kapusát is bevonni támadásaiba. Ez lett a vesztük, ugyanis egy középen megszerzett labda után Bitay végigrobogott a pályán, a kirobbanó kapus mellett áttette a labdát a másik oldalon érkező György elé, aki két lépésről nem hibázta el az üres kaput. Ezzel érezhető volt, hogy a meccs eldőlt, már csak az eredmény kérdéses. A pontot az i-re Takács szemtelen, csikar-szögből elengedett löbbölése jelentette! A 4-0-s végeredmény azt jelenti, hogy a Domino Kijev története során első győzelmét aratta az I. ligában! Gratulálunk Pavlicsnak, aki shootouttal hozta le a meccset (12-szer DK-s pályafutása alatt)
3. mérkőzés 2011.09.28. 19h
Domino Kijev – Fatal error 3-10 (0-4)
G: Krányecz, György, Módos
DK: Pavlics - Nagy, Módos, Krányecz, Makai
Csere: György, Bitay, Takács
Az előző győztes meccs után nagy lelkesedéssel vártuk soron következő ellenfelünket. A nyári bajnokságban ugyan egy ligában szerepelt mindkét alakulat, azonban az egymás elleni összecsapás elmaradt. Ennek ellenére tudtuk, hogy nem lesz könnyű meccs. Módos hatalmas kapufájával kezdődött a mérkőzés, de azután a Fatal egyre jobban rákényszerítette akaratát a Dominóra. Sajnos előjöttek a szokásos védekezési hibák, amelyeket az ellen rendre ki is használt. A második félidőben sem nagyon változott a játék képe, sőt egyre jobban fáradt csapatunk. A bajokat csak tetézte, hogy az addig remekül védő Pavlics belenézett egy lövésbe, amely úgy állcsúcson találta, hogy azt Carlos Monson, az Összamerikai Ökölvívó Bajnokság első helyezettje sem bírta volna ki talpon! A kényszerű csere után Krányecz állt a kapuba. A meccs alapján megállapítható, hogy a Fatal error valamivel jobb csapat, de az eredmény ennek ellenére is túlzó. A DK-t ezen a meccsen Fortuna nem fogadta kegyeibe, mutatja ezt a 7 (!) rúgott kapufa is.
4. mérkőzés 2011.10.05. 19h
Domino Kijev – Ládidádi 2-1 (0-0)
G: Módos, Bitay
DK: Pavlics - Nagy, Módos, Takács, Makai
Csere: Bitay, Mácsai
Az egy héttel ezelőtt elszenvedett súlyos vereség után a tavaszi bajnokság bronzérmese (az előző ősz bajnoka!) ellen lehetett javítani. Ezúttal Krányecz, és György sem tudott a csapat rendelkezésére állni. Ahogy azt várni lehetett a Ládidádi rögtön kezébe vette az irányítást, játszotta saját játékát. A DK játékosai pedig foggal-körömmel védték kapujukat. A csapat minden játékosa rendkívül felszívta magát erre a találkozóra, látni lehetett a tüzet a szemekben. Az első félidő a kispályás focira nem jellemző 0-0-val ért véget. A második félidőben nem sokat változott a játék képe, a lelkesen játszó dominósok hátát már-már feltörte a háló. Azonban a nagy nyomás teret engedett a gyors kontráknak. Egy ilyen végén Módos megszerezte a vezetést! Ezután még nagyobb győzni akarás látszódott játékosaink arcán, mindenki tudta szükség lenne még egy találatra ebben az óriási nyomásban. Ugyan a fáradtság jelei már látszódtak, egy újabb formás kontra végén Bitay önfeláldozó módon bevette a Ládidádi kapuját. (Bitay akkora rúgást kapott vádlijára a gól pillanatában, hogy több hétig nem állhat a csapat rendelkezésére. Innen is mihamarabbi gyógyulást kívánunk Zsoca!) 5 perccel a vége előtt betalált az ellenfél is, de ez a gól csak arra volt elegendő, hogy Pavlics jubiláljon a kapuban: ez volt a budapesti Dominó színeiben kapott 400. gólja! Remek győzelem volt srácok! Ezzel a győzelemmel a csapat pillanatnyilag a bajnokság bronzérmes helyén tartózkodott!
5. mérkőzés 2011.10.12. 19h
Domino Kijev – Hooligans 2-4 (1-3)
G: Krányecz, Takács
DK: Pavlics - Nagy, Módos, Takács, Makai
Csere: György, Mácsai, Krányecz
A tippmixgyilkos meglepetés győzelem után látszólag könnyebb összecsapásnak ígérkezett a Hooligans elleni. A DK a tabella harmadik helyét foglalta el a forduló előtt, míg ellenfele a sereghajtó volt. Sajnos beigazolódott, ami a nagykönyvben meg van írva: soha nem szabad a pillanatnyi tabellából kiindulni, és félvállról venni bármilyen ellenfelet! Talán játékosaink azt hitték csak le kell játszani a mérkőzést, és zsebben az újabb 3 pont. Nagyot tévedtek! Az előző meccsen látható lelkesedésnek nyoma sem volt a pályán, a kemény védekezést ezen a napon valami lagymatag lötyögés váltotta fel. Meg is lett ennek az eredménye, az ellenfél szerezte meg az első gólt. Erre a találatra Takács válaszolt egy tetszetős lövéssel, azonban a játék képe nem sokat változott: gyenge védekezés, elképzelés nélküli támadójáték. Ezt ki is használta az ellenfél, és újabb gólt szerzett. A félidő végén gyermeteg hibát vétett csapatunk. Ahelyett, hogy összeszedtük volna magunkat, inkább el kezdtünk kapkodni, amelynek eredménye egy újabb gól lett az utolsó percben. (Hozzá kell tenni, hogy a találatnál a bíró óriásit tévedett. Egy egyértelmű Hooligans szabálytalanságot engedett tovább. A szabálytalanság tényét több pártatlan néző is megerősítette!). A második félidei játék képe azonos volt az elsőével, egy védelmi hibát ismét megbüntettek a „huligánok”. Kívülről sajnos azt lehetett látni, hogy már csak a csoda segíthet a Dominón. Pavlics helyett Krányecz állt a kapuba, felvállalva a KÖPKAP taktikát. Ennek eredményeképpen mezőnyfölényt sikerült kialakítani, azonban egy Krányecz gólnál több nem lett belőle. A jövő héten a tavaszi bajnok Albán focisuli gárdája lesz az ellenfelünk. Ha ponto(ka)t szeretnénk gyűjteni, gyorsan el kell felejteni ezt a lélektelen játékot, és a Ládidádi ellen látott tűzzel kell hajtani!
6. mérkőzés 2011.10.18. 19h
Domino Kijev – Albán Focisuli 3-10 (1-3)
G: Módos 2, Makai
DK: Pavlics - Nagy, Módos, Takács, Makai
Csere: György, Mácsai, Krányecz
A pillanatnyi tabella alapján az előző meccsen egy olyan csapat ellen kaptunk ki, amellyel valószínűleg küzdeni fogunk a bennmaradó helyért, ezért különösen fontos volt, hogy az Albán ellen ponto(ka)t szerezzünk. Tudtuk, hogy nem lesz sétagalopp a meccs, hiszen az ellenfél rendre a dobogón végez az I. ligában, és idén is menetel a bajnoki cím felé. Arra számítottunk, hogy az irányítás elsősorban nem a mi kezünkben lesz. Ennek ellenére meglepően magabiztosan mozgott csapatunk a mérkőzés első felében, mi több, négy-öt 100%-os ziccert is sikerült kialakítani! Sajnos, ahogy az lenni szokott, ezeket nem sikerült eredményesen befejezni, az Albán pedig egy gyors kontra után meg is szerezte a vezetést. Még ezután sem adtuk fel, és sikerült is az egyenlítés. Továbbra is inkább nálunk volt a labda, a helyzetek értékesítésében azonban az ellen jeleskedett: két újabb kontra, két újabb gól! 1-3-mal vonultunk félidőre. Elgondolkodtató volt, hogy míg a DK 8 zicceréből 1-et, addig a Focisuli 4-ből 3-at értékesített!
A második félidő már más képet mutatott, a Domino már a játékot sem nem uralta annyira, mint az elsőben. Tetézte a bajokat, hogy újabb gólt kaptunk. A támadójátékban elfogyott az ötlet, csak tologatták a labdát játékosaink. Módos egyéni akciója azonban sikerrel járt. A „talált” góllal feljöttünk -2-re. 15 perc lehetett hátra, amikor is Krányecz jött be Pavlics helyére megkockáztatva ezzel az életbiztosításnak nem mondható KÖPKAP felállást. Az eredménye önmagáért beszél: 4 perc alatt kaptunk 4 gólt, amellyel végérvényesen el is dőlt a 3 pont sorsa. A meccs vége felé még rúgtunk egy gólt, a listavezető pedig 2 szabadrúgásból szerzett góllal beállította 3-10-es végeredményt.
7. mérkőzés 2011.10.25. 19h
Domino Kijev – FociSCHták 4-3 (0-1)
G: Makai 2, Módos, György
DK: Pavlics - György, Módos, Takács, Krányecz
Csere: Mácsai, Makai
Az elmúlt évek stabil I. ligás csapata, a FociSCHták volt a Domino soron következő ellenfele. Ebben az évben eddig eléggé közepes teljesítményt nyújtottak, így tudtuk, ha nem a múlt heti játékkal rukkolunk elő, akkor lehet keresnivalónk a mérkőzésen!
Az első félidő nagy küzdelmet hozott, helyzetek voltak itt is, ott is, de ezek rendre kimaradtak. Egyik csapat sem tudott igazán a másik fölé kerekedni. Sokáig 0-0 volt az állás, mígnem a FociSCHták egyik helyzetüket góllal fejezték be. A második félidő is hasonlóan küzdelmes játékot hozott mint az első. Azonban izgalmak is bőven akadtak. Makai révén egyenlítettünk, erre egy jól eltalált lövéssel válaszolt az ellenfél, így az előny ismét náluk volt. Ekkor sem adtuk fel, és szép összjáték után Módos talált a hálóba. Folytatódott az ádáz csata, majd egy Pavlics védés után, a kapus hajszálpontosan dobta György lábára az indítást, aki átvette azt, majd a kivetődő kapus alatt a gólvonalon túlra tuszkolta azt a kapufa segítségével. A másik csapat ettől azonban nem tört meg, és megint egy jól eltalált lövéssel, szintén a kapufa segítségével, újra döntetlenre állította az eredményt. Itt kell megjegyeznünk, hogy a későbbiekben jobban oda kell az ilyen szituációkra figyelni, és előbb kilépni a lövő játékosra! A meccs kezdett keményedni, mindkét oldalon több szabadrúgást is be kellett fújni. Már-már úgy tűnt nem bír egymással a két csapat, amikor egy tetszetős DK akció után Makai talált a ketrecbe! Pár perc volt már csak hátra, az indulatok kezdtek elszabadulni. Egy perccel a vége előtt a Domino kapujától 9 méterre Mácsai tartotta a labdát, amelyet kétszer is szabálytalanul próbáltak tőle elvenni, a bíró sípja azonban néma maradt. Sajnos Mácsaiban a rúgásoktól felment a pumpa, és egy brutális, sípcsontra mért pörgőrúgással földre teremtette ellenfelét. Dulakodás alakult ki melynek vége egy páros kiállítás lett, a piros lapot Györgynek, és az ellenfél egy játékosának mutatták fel. 3 a 3 ellen már nem alakult ki igazán veszélyes szituáció, így megszereztük 3. győzelmünket a bajnokságban!
8. mérkőzés 2011.11.06. 16h
Domino Kijev – Selecao 4-2 (1-0)
G: Takács 2, Mácsai, Módos
DK: Pavlics - Nagy, Módos, Takács, Makai
Csere: Mácsai, Krányecz, György
Szokatlan időpontban kellett pályára lépniük a csapatoknak, hiszen szabad időpont híján a korábban elmaradt meccset vasárnap délután kellett lejátszani. A Domino azzal a tudattal lépett pályára, hogy az egyetlen elfogadható eredmény a győzelem, hiszen ellenfelünk a tabella végén helyezkedett el, azaz az ő céljuk sem lehet más, mint a bennmaradás kiharcolása.
Már az első percekben látszott, hogy a Selecao kicsivel gyengébb csapat, mint akikkel eddig játszottunk. Sorra jöttek a nagyobbnál nagyobb ziccerek az ellenfél kapuja előtt, amelyek szokás szerint kimaradtak. A játékot egyértelműen a DK uralta. A mezőnyfölénynek meg is lett az eredménye, Takács tárazta szét a kaput. 1-0-lal fordultak a csapatok, ami a Selecaora nézve hízelgő volt, hiszen rengeteg helyzet maradt ki. A játék képe a második félidőre sem változott meg, sorra jöttek a Domino rohamok, melyekből Módos egyszer be is talált. Nem kellett sokat várni a következőre sem: Takács kispályás módszerrel, a védője lábai között, spiccel lőtt takarásból, amelyre a kapus mozdulni sem tudott. A meccs gólját pedig Mácsai szerezte, aki balról jobb lábbal ragasztott a bal felsőbe egy bombagólt! Szabolcsnak ez volt az idénybeli első találata. A 4-0-s vezetés túlságosan is kényelmessé tette a csapatot, amelynek meg is lett az eredménye: az ezúttal is remekül védő Pavlics gurította ki az ellenfélnek a labdát, aki köszönte szépen, és be is lőtte. Pár perccel később pedig egy takarásból történt lövés akadt be. Több esemény azonban nem történt, így a vége 4-2 lett.
9. mérkőzés 2011.11.09. 20h
Domino Kijev – FC Real Zetor 4-5 (1-0)
G: Krányecz 2, Mácsai, Módos
DK: Pavlics - Nagy, Módos, Takács, Makai
Csere: Mácsai, Krányecz, György
A mérkőzés előtt 12 ponttal álltunk a bajnokságban, ami az előző évek tapasztalatai alapján még nem jelent biztos bennmaradást. A Zetor is a tabella alsó részében helyezkedett el, így igazi hatpontos mérkőzés előtt álltunk.
A mérkőzés kezdeti szakaszában az előző meccsek eseményei játszódtak le. Ismét kialakítottunk 3-4 száz százalékos ziccert, amelyet persze nem sikerült értékesíteni. Nagyon jó lenne már végre egy olyan meccset látni a csapattól, amelyen a kialakított helyzetek, legalább 70-80%-át belövi! Valószínűleg ekkor nem a bennmaradásért kellene küzdeni… Az elpuskázott ziccerek után egyet mégiscsak sikerült bepaszírozni: György visszagurítását Mácsaii lőtte kapura, amelybe a kapu szájában álló Krányecz ért bele, így esélyt sem adva a kapusnak a hárításra. A másik oldalon Pavlics védett néhány lövést, az állás nem is változott már az első félidőben.
A második félidő borzalmasan kezdődött a Domino számára, helyzeteink továbbra is kimaradtak, míg hátul nem zártunk rendesen, így a Zetor 1-3-ra fordított! Szerencsére ekkor sem törtünk össze, és Mácsai ismét elriogatta a pókokat a kapu felső sarkából! Az előző meccsen rúgott gólja és eközött csak annyi volt a különbség, hogy most a jobb oldalról a jobb felsőt lőtte ki. A góltól fellelkesedett csapatunk, majd Módos révén ki is egyenlítettünk! A lendületbe jött Domino itt nem állt le, és Krányecz közelről bekotorta a vezetést jelentő negyedik gólt. Azonban a végét ismét nem bírtuk! Az ellenfél egyik játékosa 3 (!)ember között elszlalomozva egyenlített ki. Két perc volt hátra, amikor egy oldalról belőtt labda a DK hatosán belül eltalálta Mácsait. Nagyon véleményes, hogy a játékos combját/térdét/teste mellett levő kezét talált-e el. Sajnos a játékvezető úgy ítélte meg, hogy kezezés volt, így a büntetőpontra mutatott. (A játékvezető zavarodottságát jól illusztrálja, hogy a megítélt büntetőt a Zetor játékosa a 7-es pontról lőtte a szabály szerinti 6-os vonala helyett, és ezt a spori észre sem vette…). Az értékesített büntető után már nem volt idő egy esetleges újabb fordulatra, így 0 ponttal távoztunk a meccsről.
Két mérkőzés maradt hátra, ezen kell begyűjteni legalább 3 pontot, amely minden valószínűség szerint már biztos bennmaradást jelentene. Ez nem lesz könnyű, hiszen a mostanában ugyan közepesen teljesítő, de mindig örök rivális Dounin, és a rendre dobogóért küzdő Bénakacsák elleni meccsek maradtak a végére.
10. mérkőzés 2011.11.16. 20h
Domino Kijev – Dounin FC 5-4 (3-1)
G: Makai 2, György 2, Módos
DK: Pavlics - Nagy, Módos, Takács, Makai
Csere: Mácsai, György
Ezen az estén a csípős hidegben a két csapat annak a tudatában lépett pályára, hogy aki hozza a 3 pontot a meccsen, az nagy valószínűség szerint a következő idényt is az I. ligában tölti, míg a másiknak kisebb csoda kell a bennmaradáshoz. A Dominoban Bitay még mindig sérült, és Krányecz sem tudott a csapat rendelkezésére állni, így két cserével vágtunk neki a mérkőzésnek.
Az első percekben olyat láthattak a kilátogató a nézők, amit ebben a bajnokságban még nem, és talán a DK fennállása alatt sem: 3 ziccerből 3 gól!!! Vegyük csak sorjában: Az első percben Makai indított egy támadást középről, kijátszotta balszélre Takácshoz, aki éles szögből keményen belőtte a labdát a kapu elé, ahol Módos érkezett, és máris vezettünk! 1-2 perc telhetett el, amikor Makai egy lapos lövésre szánta el magát, amely utat is talált a kapuba. A kezdeti sokkból felállni próbáló Dounin egy újabb „ütést” kapott, amikor is Mácsai lőtt kapura, a labda a kapusról a magasba pattant, a lehulló labdát pedig György lőtte el ballal kapásból a portás lábai között. 3-0 az 5. percben!!! A parádés kezdés után kezdett magára találni az ellenfél, ők is eljutottak helyzetekig, de Pavlics állta a sarat. A félidő vége felé azonban jött a jól megszokott gól, későn lépünk ki a lövő játékosra, aki takarásból betalál. 3-1 volt a forduláskor.
A második félidő sajnos nem úgy kezdődött ahogy az első, a Dounin magára talált, és egy oldalról belőtt labdát a középen érkező támadó a kapuba helyezett. Sajnos Nagy kicsit lekésett a belső emberről. Érezhető volt, hogy az ellen magasabb fordulatra kapcsolt, így szükségünk volt egy újabb gólra. Makai indult meg a félpályától, 3 ember között cselezte magát tisztára, majd a kilépő kapus mellett pöckölte a hálóba a labdát, ismét kettő közte! Sajnos hátul csökkent a figyelem, és a második góljukat lemásolva ismét feljöttek, sőt az egyenlítést is sikerült kiharcolniuk. 5-6 perc lehetett hátra, az eredmény döntetlen, nagyon nyomott az ellenfél, miközben a DK támadásait ötlettelenség jellemezte. Azonban 2 perccel a játék vége előtt az utolsó erőket összeszedve vezettünk egy kontrát: Makai a megszerzett labdát jobbra passzolta a szélén felfutó Módosnak, aki kicselezett egy védőt, középre centerezett, ahol a támadást kísérő György 2 lépésről a kapuba kotorta a lasztit! A figyelem nem lankadhatott, ugyanis csapatunk 5 szabálytalanságnál járt, így egy hatodikkal büntetőhöz jutott volna a Dounin, amely komoly esély lett volna az egyenlítésre. Azonban hibátlanul végigküzdöttük ezt a két percet, így megszereztük a rendkívül fontos 3 pontot!
Ezúton gratulálunk Nagy Marcinak, aki 125-ször öltötte magára a DK szerelését!
A forduló többi eredményét ismerve kijelenthető, hogy a Domino Kijev a hátralévő mérkőzések eredményeitől függetlenül, matematikailag is bennmaradt az I. ligában!!! Az utolsó meccs arról fog dönteni, hogy a 4.-8. helyek közül csapatunk melyiken végez.
GRATULÁLUNK SRÁCOK!!!
11. mérkőzés 2011.11.23. 20h
Domino Kijev – Bénakacsák 3-7 (3-2)
G: Makai, Takács, Mácsai
DK: Pavlics - György, Módos, Takács, Makai
Csere: Mácsai, Krányecz
A bajnokság állása (I.liga)
1.
|
Albán Focisuli
|
10
|
9
|
-
|
1
|
55-27
|
27
|
2.
|
Ládidádi
|
11
|
8
|
-
|
3
|
51-27
|
24
|
3.
|
Bénakacsák
|
10
|
7
|
1
|
2
|
59-39
|
22
|
4.
|
Fatal Error
|
9
|
6
|
-
|
3
|
55-38
|
18
|
5.
|
Domino Kijev
|
11
|
5
|
-
|
6
|
35-50
|
15
|
6.
|
Dounin FC
|
11
|
4
|
2
|
5
|
45-46
|
14
|
7.
|
FociSCHták
|
9
|
4
|
1
|
4
|
30-32
|
13
|
8.
|
Hooligans
|
10
|
4
|
1
|
5
|
33-30
|
13
|
9.
|
Nyóc Macó
|
11
|
3
|
2
|
6
|
28-32
|
11
|
10.
|
FC T4
|
10
|
3
|
1
|
6
|
30-42
|
10
|
11.
|
Fc Real Zetor
|
9
|
2
|
1
|
6
|
26-39
|
7
|
12.
|
Selecao
|
11
|
1
|
1
|
9
|
20-66
|
4
|
Góllövő lista:
|
|
Módos Zoltán
|
9
|
Takács Máté
|
6
|
Makai Kristóf
|
6
|
György Dániel
|
5
|
Krányecz Csaba
|
5
|
Mácsai Szabolcs
|
3
|
Bitay Zsolt
|
1
|
Nagy Márton
|
0
|
Pavlics László
|
0
|
|
|
| |