dominokijev
Mottónk

Meggyőződésünk, hogy egy DOMINOS számára az igazi beteljesülés az, hogy ha kemény küzdelem árán eléri kitűzött célját, majd megfáradva, de mégis diadalITTASan elfekszik a "csatatéren".

     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Menü
     
2017 tavasz
     
2016-17 tél
     
Látogatók
Indulás: 2006-11-21
     
ELTE 12 tavasz (IV/D)

ELTE Liga 2012. tavasz IV./D

Mérkőzések, tabella és góllövő lista

 

1. mérkőzés 2012.03.08. 19:00

Domino Kijev – EMERICUS SE 3-1 (2-1)

G: Katona, Módos, Mácsai

DK: György - Takács, Módos, Mácsai, Makai
Csere: Bitay, Katona, Orosz, Farkas

A 2012-es tavaszi idényben csapatunk a BME Villanyfényes bajnokság mellett immár az ELTE liga IV./D osztályában is szerepel. A pályát már szokhattuk a téli bajnokság során, ahol a remek 2. helyet szerezte meg a társaság! Mivel ebben az osztályban a meccsek korábban kezdődnek, így félő, hogy egy-egy meccsre nem tudnánk kiállni teljes létszámban, így rehabilitáltuk a csapat három korábbi játékosát Farkas Ferát, Katona Roppert és Orosz OG Gabit.

Első meccsünkön sem Pavlicsra, sem Krányeczre nem számíthattunk, így a kapus posztot György vállalta. A meccs elején tapogatózó játék folyt a pályán, igazi helyzetekig nem igazán jutottak el a csapatok. Az első Domino cserék azonban meghozták a lendületet, és Takács passzát Katona váltotta gólra. Érdekesség, hogy ez volt Katona első labdaérintése az egész bajnokságban, jó kezdet! Ropper ezek után az egész meccsen nagyon agilis játékot mutatott, társai szerint ő volt a meccs MVP-je J! A gól után is többet támadtunk, egy Takács szögletre Módos robbant be középre, és helyezte el a labdát a kapus mellett. Módosnak már-már védjegyévé válik ez a fajta gólszerzés! Az EMERICUS legnagyobb helyzete egy kapu előtti kavarodásból alakult ki, Takács felszabadítása Bitay arcát találta telibe, amely így a kapu elé pattant vissza, de szögletre tudtunk tisztázni. A szögletnél azonban még nem rendeződtünk, így egy kapu elé berobbanó támadó egy méterről a kapuba pörgetett.
2-1-gyel fordultunk tehát, és a második félidőben is többet támadtunk, de lövéseink vagy nem találták el a kaput, vagy a kapusba bombáztunk. Az ellenfélnek volt egy-két veszélyes kontrája, amelynél nem értünk elég gyorsan vissza, de ezeket György hatástalanította. A pontot az i-re Mácsai gólja tette fel, amely egy tetszetős háromszögelés után esett. Győzelemmel mutatkoztunk be az új bajnokságban, csak így tovább!

 

2. mérkőzés 2012.03.15. 18:15

Domino Kijev – KCSSK 9-4 (4-2)

G: Makai 6, Virág 2, Orosz

DK: Orosz - Katona, Farkas, Virág, Makai
Csere: -

Nemzeti ünnepünkön, egy szép délutáni napon került sor a mérkőzésre, ahol a Domino igen megfogyatkozott állapotban lépett pályára, hiszen a csapat nagy része már az edzőtáborban pi(a)ng-pongozott… Sajnos kezdésre Farkas nem érkezett meg, így 3+1-ben kezdett a Domino. A kapuban OG kezdett, előtte Makai és Virág (sokaknak ismerősen csenghet ez a név, de nem, nem a Szomszédok fantasztikus szereplője lépett pályára), az előre tolt ék pedig az előző meccs MVP-je, Ropper volt. A megbeszélt taktika az volt, hogy nem rontunk ki, hiszen tartalékolnunk kellett az erőnkkel. Ennek tudatában egy középen megszerzett labdával Makai robogott végig, majd higgadtan a kapuba lőtt. A gól megnyugtatta a foghíjas Dominot, aminek meg is lett az eredménye. Továbbra is támadott az ellen, de egy megcsípett labdát ismét Makai lőtt a kapuba, majd az ellenfél rögtön egyenlített 2-2. 5 perc után megérkezett Fera, amit a csapattagok nagy örömmel konstatáltak, így a Domino új erőre kapott és rohamozni kezdett. Egy szép összjáték után a labda ismét a hálóban kötött ki OG révén, akit közben Ropper váltott a kapuban. A félidő előtt Makai növelte góljai számát háromra, a csapatét pedig négyre. A félidőben 4-2-vel fordultak a csapatok, így a Domino biztos vezetés tudatában kezdte a második félidőt. Elmondhatjuk, hogy Makai szenzációs napott fogott ki, megfékezhetetlen tűz lobogott a szemében. Egy bal oldali szöglet után - amit Virág végzett el - bombázott ballal a kapuba. A Domino szokásához híven túlságosan megnyugodott, így egy figyelmetlenség révén 5-3-ra módosult az eredmény. Egy jobb oldali szabadrúgás után Fera passzolt Virághoz, aki elemi erővel kínálta meg a hosszú felsőt. Tovább nyomott a Domino, aminek meglett az eredménye. Virág jobboldali szöglete után Makai lőtt kapásból ismét a kapuba. Ezzel már 7-3ra elhúzott a Domino. Ropper is közel állt a gólszerzéshez, de egy Makai szlalom után az üres kapu torkából lőtt mellé. (Hozzá kell tenni, hogy önzetlenül vissza akarta adni a labdát az érkező játékostársának…). A csapat már nem erőltette a támadások, így az ellenfél is vezetett néhány akciót, egy ilyen után Makai ívelt a saját hatosától egy labdát Virág fejére, aki hajszálpontosan csúsztatott a hosszú felsőbe. Az utolsó percekben Makai koronázta meg teljesítményét ezzel beállítva a 9-4-es végeredményt és megszerezvén 6.(!!!) gólját a meccsen. Összességében elmondható, hogy a Domino nagyon stabilan, higgadtan játszott és hozta a kötelezőt. Ezen a napon a győzelem nem volt veszélyben.

 

3. mérkőzés 2012.03.22. 17:30

Domino Kijev – Hege 2-4 (2-1)

G: Takács, Mácsai

DK: Krányecz - Katona, Farkas, György, Takács
Csere: Mácsai

A korai időpont miatt elég foghíjas csapattal vágtunk neki a tabella alapján rangadónak számító meccsnek. Ezzel szemben a Hege nagypályára is elég emberrel érkezett. Tudtuk, hogy védekezni kell, és lassítani a játékot ahogy csak lehet. Ez működött is, sőt Takács meglódult a bal oldalon és cimbalomszögből, ballal óriási lövést zúdított a kapura, amely a felső lécről pattant a gólvonal mögé. A gól után folytattuk a defenzív taktikát, de egy pillanatnyi kihagyás után egyenlített az ellenfél. Nem törtünk meg, és Mácsai révén újabb gólt szereztünk, amellyel egyre feszültebbé tettük a Hege játékosait. A szünetben már éreztük, hogy spórolni kell az energiákkal. A második félidőben sajnos nagyon kiütközött az erőnlét hiánya, amelynek újabb gól lett az eredménye. Ezután azonban valamelyest feljebb tudtunk jönni. Kikértük az időnket, hogy plusz fújáshoz jussunk. A támadásokba becsatlakozott a kapuból Krányecz is. Sajnos azonban egy eladott labda után az üres kapu nem jelentett gondot az ellenfél csatárának. Utolsó leheletünkből is próbáltunk egyenlíteni, de sajnos újra hibáztunk, és már kettővel ment az ellenfél. 3 perccel a vége előtt a Hege elcserélte magát, így a bíró 2 perces kiállítást adott. Ez lehetett volna az esély a felzárkózásra, de így sem sikerült. György még Simply Jack-ként próbált eljátszani egy játékon kívüli lökést, de a mutatvány nem hatotta meg a bírót. Egy olyan meccsen vesztettünk, amit plusz egy-két játékossal simán hozhattunk volna.

 

4. mérkőzés 2012.03.29. 18:15

Domino Kijev – Szervusz, kérlek! 13-1 (4-1)

G: Módos 6, Mácsai 4, Takács, Krányecz, Katona

DK: György - Krányecz, Módos, Mácsai, Katona
Csere: Takács

A tabella alapján a csoport egyik leggyengébb ellenfelére készültünk. Már a mérkőzés elején ez a tény be is igazolódott, az ellenfél nem tanúsított nagy ellenállást, rendre dolgoztuk ki a nagyobbnál nagyobb helyzeteket. Az más kérdés, hogy ezeket egytől-egyig sikerült ki is hagyni! Kiemelendő Krányecz teljesítménye, aki egy oldalról betett labdát szó szerint egy lépésről (!!!) képes volt a felső lécre rúgni! J A támadások közepette azonban a védekezésre nem nagyon figyeltünk, így egy kontrából sikerült is eljutnia a Szervusznak egy kapufáig! A gólcsendet Mácsai törte meg, aki két kidolgozott támadás után is betalált, majd egy szép szólóval ért el klasszikus mesterhármast! A félidőben még Katona is betalált. A viszonylag biztos vezetés tudatában a védekezésre még mindig nem figyeltünk eléggé, így a félidő utolsó momentumaként szépített az ellen.
A második félidőben a talán fáradó Szervuszt lehengerelte a DK. Sorra jöttek a száz százalékosan kidolgozott ziccerekből a gólok, a csapat minden mezőnyjátékosa betalált legalább egyszer! Hozzá kell tenni, hogy akár kétszer ennyi gólt is elérhettünk volna, ha kicsit jobban koncentrálunk.
Módos 150. Domino mezben játszott meccsét emlékezetessé tette a második félidőben rúgott 6 (!) góljával! Gratulálunk Zoccer!

 

5. mérkőzés 2012.04.12. 17:30

Domino Kijev – EI SE 3-5

G: Orosz 2, Takács

DK: Krányecz - Takács, Módos, Mácsai, Makai
Csere: Orosz, Katona

A rendhagyó beszámolót a csapat közösen hozta össze:
Takács jobbal felpörgette, majd ballal 1 méterről bebaszta, mint betyár a bablevest :) Kár hogy utána meg kaptunk ötöt... ja nem, már előtte :) Makai jobbal átvette, majd Módosnak ívelt ballal és a labda a Kármán Kollégiumnál kötött ki... Takács is próbálkozott egy field goal-lal, de a labda végül a kerítés tetejében elakadt Krányecz az első félidőben még úgy ahogy hozta magát, a második félidőben körzeti 72-es szinten mozgott. Mácsai adott két gólpasszt, egyébként a teljesítménye egyenlő az abszolút nullával, OG hattrick mínusz 1.

 

6. mérkőzés 2012.04.19. 19:00

Domino Kijev – Atom Anti 5-13 (2-5)

G: Makai 2, Takács, Katona, Farkas

DK: György - Takács, Katona, Orosz, Farkas
Csere: Makai

A múlt heti vereség azt jelentette, hogyha még mindig feljutási álmaink vannak, akkor az összes hátralévő meccset nyerni kellene. Rossz előjel volt, hogy a csapat fele sérültet, vagy beteget jelentett, így szokatlan felállásban kezdtük a mérkőzést. Pár perc telt, amikor György a kapujából kirobbanva előzte meg az ellenfél kilépő játékosát, majd ezzel a lendülettel el is vezette a labdát az Atom térfelének közepéig, ahol sikeresen eladta azt. Az egyik Anti nem habozott, és onnan ívelte rá a kapus nélküli kapura. A labda szép ívben szállt, de mindenki azt hitte, hogy a gólvonaltól fél méterre álló 190 centis Katona simán kifejeli azt. Ő azonban nem így gondolta és úgy ugrott fel, hogy szinte 20 centit süllyedt, így a feje fölött behullott az ívelés. Bohókás jelenet volt J. Ezután György kapott kettőt a hosszúra nullszögből, így már 0-3 állt az eredményjelzőn, amely annyira nem létezik az eltés pályán, amennyire a bíró figyelme a mérkőzésen. Takács megirigyelte az ellenfél cimbalomszöges gólját, és ő is lőtt egy hasonlót. Hátul nagyon figyelmetlenek voltunk, György pedig akkor találkozott utoljára a labdával, amikor kivette azt a táskájából, így kaptunk még kettőt az első játékrészben. A reményt Makai szabadrúgásgólja jelentette, amelyet Takács gurított le neki.
A második félidőben sikerült a katasztrófális játékot még tovább alulmúlni. Hátul nem védekeztünk, elöl a ziccereket kihagytuk. A meccs egyetlen pozitívuma a szépségdíjas góljaink. Makai és Katona is szép csellel fektették el az ellenfél hálóőrét, hogy utána mellette elhúzva a lasztit az üres kapuba passzoljon, Farkas pedig remek lövéssel növelte dominós góljai számát. A 40. perc végén végre György keze is találkozott a játékszerrel: ő vihette be az öltözőbe a lefújás után.
A fatális vereség azt jelenti, hogy el lehet búcsúzni minden feljutási vágytól!

 

7. mérkőzés 2012.04.26. 17:30

Domino Kijev – Holland lovasok 4-2 (2-1)

G: Módos 3, Takács

DK: György - Takács, Katona, Módos, Krányecz
Csere: Farkas, Orosz

Az utolsó két meccsen „megszerzett” 0 pont azt jelentette, hogy halvány matematikai esélyünk maradt a feljutás kiharcolására. Ehhez azonban a hátralévő meccseken nem szabad hibázni, és fohászkodni kell a számunkra kedvező eredményeknek is. Soros ellenfelünk még veretlen volt a ligában, győzelmei mellett csak 2 döntetlent szedett össze. Nem úgy kezdődött a mérkőzés, ahogy azt szerettük volna, a mérkőzés elején vezetést szerzett az ellenfél. György a múlt hetihez hasonló gólt kapott: az ellenfél csatára oldalról, éles szögből lőtt, és a labda a kapus lábai között a hosszúban kötött ki. A bekapott gól jó ébresztőnek bizonyult, több lehetőséget is kidolgozott csapatunk. Krányecz például a félpályától cselezve, 3 emberen átjutott, de mivel eléggé kisodródott, így nem tudta góllal befejezni az akciót. Nem úgy Módos, aki Takács passzából talált a kapuba. Az első játékrészben a lendületbe jött Domino megfordította az állást, ismét egy Takács - Módos összjáték után utóbbi lövésével vonulhattunk nyugodtabban a félidőre.
A második félidőben megzabolázatlanul kezdtek támadni a lovasok, így hely nyílt a DK kontráknak. Az egyik ilyen gyors támadás során Takács próbálta átemelni védőjét a hatoson belül, aki azonban kézzel ért a játékszerhez, így jogos büntetőhöz jutottunk. A megítélt 6-ost a sértett magabiztosan vágta a léc alá, megnyugtatóvá téve ezzel az eredményt. Hogy végképp megnyugodhassunk, arról Módos gondoskodott, aki szenzációs összjáték után talált már harmadszor a kapuba, mesterhármast érve el! Meg kell említeni, hogy a gólpassz ismét Takács nevéhez fűzödik, aki ezzel pedig passzmesterhármast ért el! (Kösz a sört Máté! ;) Györgynek 5 perccel a mérkőzés befejezése előtt el kellett mennie, így a virtuális egyes számú mez Krányeczre került, aki ha már beállt meg is hálálta a bizalmat, és sikerült egy perc alatt gólt kapnia… Ez a találat azonban nem osztott, nem szorzott, fontos győzelmet arattunk! Ezúton gratulálunk Katona Roppernek, aki 50-edszer öltötte magára a Domino mezét!

 

8. mérkőzés 2012.05.03. 18:15

Domino Kijev – Suta FC 7-6 (3-5)

G: Módos 5, Mácsai 2

DK: György - Makai, Farkas, Módos, Mácsai
Csere: Takács, Orosz, Krányecz, Katona

A mérkőzés előtt a Suta holtversenyben az első helyen állt, így számukra rendkívül fontos volt a 3 pont begyűjtése. Ennek ellenére nagy meglepetésünkre a kapujukban egy mezőnyjátékos állt, mivel kapusuk nem ért oda a kezdésre. Csapatunk ki is használta ezt a lehetőséget, és a kezdőrúgás elvégzése után Mácsai 3 passzból (!!!) szerzett vezetést. Örömünk nem sokáig tartott, hiszen nagyon gyorsan jött az egyenlítés egy védelmi figyelmetlenség után. Érezhető volt, hogy az ellenfél dinamikusabb, gyorsabb csapat, az egy-egy elleni párharcokat rendre ők nyerték. Gólt viszont ismét mi szereztünk! György kézilabda kapusokat megszégyenítő pontos kidobása Módos lábát találta meg, aki átvétel után bombázott a kapuba! Hátul azonban még mindig elvesztettük a párharcokat, így megint sikerült az ellenfélnek az egyenlítés, sőt a vezetést is megszerezték. Módos káprázatos csellel csapta be védőjét, majd a már megérkező „igazi” kapus mellett lőtt a hálóba, így ismét fej-fej mellett voltak a csapatok. A félidő vége nem sikerült fényesen, kettővel meglógtak a suták.
A második félidőt úgy kezdtük, hogy a csúnya kiütés szele is a levegőben lógott, de aztán hihetetlen játékrészt produkált a DK! Módos harmadik góljával szépített, majd Mácsai futott be egy már hosszúnak tűnő labdát, amelyet az őt kiszorítani igyekvő kapus mellett cimbalomszögből továbbított a gólvonal mögé! Sőt, egy gyönyörű összjáték után már nálunk volt az előny, a gólszerző természetesen Módos volt. Ezután több kontrát, és lövést is bemutatott az ellenfél, amelyeket György - néha bravúrral - hárított. Egy esetben azonban ő is tehetetlennek bizonyult. Amikor már úgy tűnt, hogy döntetlen lesz a vége, ismét egy szenzációs támadás után Módos tette fel a koronát a csapat és saját teljesítményére, megszerezve az ötödik (!) gólját! Egy jó csapatot sikerült legyőznünk, valószínűleg megfosztva ezzel őket a bajnoki címtől.

 

9. mérkőzés 2012.05.10. 19:00

Domino Kijev – South park 7-6 (1-3)

G: Módos 3, Makai 2, Orosz, Mácsai

DK: György - Makai, Farkas, Katona, Takács
Csere: Orosz, Mácsai, Módos

Érdekes felállásban kezdtük a mérkőzést, Mácsai és Módos is csak pár perc elteltével tudott csatlakozni. A meccs elején kicsit beszorultunk, a technikásabbnak tűnő south parkiak akarata érvényesült. Meg is szereztét a vezetést, majd nem sokkal később kettőre növelték az előnyt. Az egyik György védésnél az ellenfél megfogta a kapus kezét, hogy a gyors indítást megakadályozza, amelynek egy szabadrúgás és egy sárga lapos figyelmeztetés lett a vége. A szabit a kapus ívelte fel hajszálpontosan Módos lábára, aki a még levegőben lévő labdát húzta be a kapus feje felett. Gyönyörű gól volt! Sajnos a mérkőzéshez a bíró sporttárs nem tudott felnőni, mondjuk úgy nehéz is, ha az ember nem azt figyeli. Módos ezt szóvá is tette, melyért ő is sárgát kapott. Még a félidő vége előtt ismét kettőre növelte előnyét az ellenfél.
A második félidő elejei játékot a katasztrofális szóval lehetne jellemezni, de talán még ez is hízelgő! A fejben máshol lévő, lélektelenül játszó Dominósok nem sokat törődtek a meccsel, kapták is rendesen egymás után a gólokat! Szám szerint 3-at. Ekkor már a kiütés réme fenyegetett. Ezután azonban csodát láthattunk a pályán! Felszívták magukat játékosaink, és Módos passzából Orosz talált a kapuba. Nem állt le a góltermés, olyannyira nem, hogy 3 perccel a vége előtt már csak egy volt a hátrány. Sőt, a következő percben Makai egyenlített! Érződött, hogy megtört az ellenfél, így 2 perccel a vége előtt éreztük, hogy meg lehet nyerni! És láss csodát, egy kapu előtti szituációból Módos kotort a gólvonal mögé! Az utolsó percre teljesen visszaálltunk a kapu elé. Az egyik south parki lövéshez jutott, a labda először Módoson, majd Takácson is irányt változtatott, így György csak reflexből tudott belekapni, de az így is a gólvonal felé pörgött. Szerencsére a bogyó annyira lelassult, hogy a kapus még rá tudott vetődni. A földről felpattanó György üres teret látva maga előtt, indította magát, amely centikkel ment el az egyik játékos lába mellett, majd a félpályánál megiramodva a kapu fele tört, ekkor azonban hátulról akasztották. Nem maradt el a jogos két perces kiállítás, így az utolsó másodpercekben a cél csak az volt, hogy megtartsuk a labdát emberelőnyben. Fantasztikus meccs volt, amelyen megjártuk a pokol legmélyebb bugyrait, hogy onnan kitörve egy óriási győzelmet arassunk! Köszönjük volt játékosunk Horváth Viktor, alias Csibe, illetve első számú kapusunk Pavlics Laccer biztatását!
J Illetve szeretnénk gratulálni Orosz Gabinak, aki jubileumi 75. meccsén a 30. gólját érte el dominós színekben, Mácsai Szabi pedig 75-ödször vette már be az ellenfél kapuját!

 

10. mérkőzés 2012.05.17. 18:15

Domino Kijev – Az AUROPODA visszatér! 3-1 (3-1)

G: Takács 3

DK: György - Módos, Farkas, Katona, Takács
Csere: -

Közvetlen a meccsünk előtt játszották az Atom Anti – EMERICUS SE meccset, amelyen az Atom győzelmével matematikailag is eldőlt, hogy nincs esélyünk megszerezni a még feljutást érő második helyet. Foghíjas csapatunk így minden teher nélkül, a játék élvezetéért léphetett pályára. A meccs elején az Auropoda szerzett vezetést egy szerencsés góllal. Ezt egyenlítette ki Takács egy emlékezetes találattal. A bal oldalról, bal lábbal, kiszorított helyzetből pókhálózta ki a bal felső sarkot. Szépségdíjas gól volt! A meccsen főként az történt amit csapatunk szeretett volna, az ellenfélnek csak egy-egy kontrája akadt. Említést érdemel még a bíráskodás, amelyet a kritikán aluli jelzővel illetnék, de úgy érzem ez sértés lenne azok számára, akik tényleg ilyen szinten vezetnek le egy találkozót! Ha már fizetünk azért, hogy ott legyen a pályán a sporttárs, talán elvárható lenne, hogy legalább az érvényes szabályokkal tisztában legyen! Takácsnak köszönhetően előnyben vonulhattunk pihenőre.
A második félidő sem hozott sok változást, az ellenfél lelkesen küzdött, de hiába fáradtak a dominósok, a kapujukat nem sikerült bevenniük. Egy szép Módos-Takács összjáték után pedig utóbbi szerezte meg harmadik találatát. Említést kell még tenni Farkas és Katona játékáról, akik rendre megakadályozták az ellenfelet a támadásépítésben. Több gól már nem esett, és nagy örömünkre a sporinak sikerült sikeresen lefújnia a találkozót!

 

11. mérkőzés 2012.05.25. 18:15

Domino Kijev – raKÁs szerencsétlenség 8-3 (4-1)

G: Takács 2, Mácsai 2, Orosz 2, Makai, György

DK: György - Módos, Makai, Katona, Mácsai
Csere: Orosz, Farkas, Takács

Úgy léphettünk pályára, hogy sorsunk saját kezünkben volt, győzelem esetén biztos megszerezzük a bronzérmet. Mácsai és Takács góljaival viszonylag gyorsan megszereztük a vezetést, amely meg is nyugtatta csapatunkat. Olyannyira megnyugodtunk hátul, hogy az ellenfél ezt gól formájában ki is használta. A meccsen a Domino akarata érvényesült, azonban egy-két ellentámadás így is veszélyes volt. Egyik támadásunk közben az egyik védő kézzel ért a labdához, amiért a bíró teljesen jogosan büntetőt ítélt. Társai nagylelkűségének köszönhetően a kapuból érkező György lőhette a 6-ost, aki nem hibázott, így meglett a bajnokságban az oly hőn áhított gólja! Az első félidőben még Mácsai oldott meg szépen egy kapuskidobás utáni kiugratást.
A második félidő sem hozott sok változást, szép összjáték után Orosz is betalált. Ekkor azonban két lövés után közelebb zárkóztak a „szerencsétlenek”. Izgulni azonban nem kellett, mert maradt még a tarsolyban DK gól.
A győzelemmel megszereztük a bajnokság harmadik helyét, amely némi csalódás, mivel a feljutást jelentő első két hely volt a célkitűzés. Jobban odafigyelve, komolyabban véve a játékot ez meg lehetett volna! Elkeseredésre azonban nincs ok, a következő szezonban újra megpróbáljuk!
A gólkirályi címet 18 góljával Módos Zoli szerezte meg! Gratulálunk Zoccer!

A bajnokság végeredménye (IV.D)

 

 

 

 M

 GY

 D

 V

 L-K

 GK

 P

 1.

 Hege

 11

 9

 0

 2

 39-19

 20

 27

 2.

 Atom Anti

 11

 8

 1

 2

 72-43

 29

 25

 3.

 Domino Kijev

 11

 8

 0

 3

 64-46

 18

 24

 4.

 Holland Lovasok

 11

 7

 2

 2

 44-25

 19

 23

 5.

 Suta FC

 11

 7

 0

 4

 45-36

 9

 21

 6.

 EI SE

 11

 6

 1

 4

 45-35

 10

 19

 7.

 EMERICUS SE

 11

 5

 1

 5

 50-28

 22

 16

 8.

 raKÁs szerencsétlenség

 11

 4

 0

 7

 53-60

 -7

 12

 9.

 South Park FC

 11

 2

 3

 6

 32-38

 -6

 9

 10.

 Szervusz, kérlek!

 11

 3

 0

 8

 26-64

 -38

 9

 11.

 Az AUROPODA visszatér!

 11

 3

 0

 8

 33-49

 -16

 9

 12.

 KCSSK

 11

 0

 0

 11

 18-78

 -60

 0

  

 

Góllövő lista:

 

Módos Zoltán

18

Makai Kristóf

11

Mácsai Szabolcs

11

Takács Máté

10

Orosz Gábor

6

Katona Róbert

3

Virág Gábor

2

Krányecz Csaba

1

Farkas Ferenc

1

György Dániel

1

Pavlics László

0

Bitay Zsolt

0

 
     
Archívum
     

10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak