|
Villanyfényes Bajnokság II/B liga
2012 Ősz
1. mérkőzés 2012.09.04. 18:00
Domino Kijev – FC Jupiter 5-1 (2-0)
G: Krányecz 2, Bitay, Módos, Makai
DK: Pavlics - Takács, Nagy, Módos, Mácsai
Csere: Krányecz, Makai, Bitay
Nem maradtunk a nyári bajnokság után sokáig foci nélkül. Az utolsó nyári fellépést követő héten már az őszi II/B liga első fordulója várt ránk. A históriás könyvben lapozva egy DK-Jupiter mérkőzést találtunk 2009 tavaszról. A két „premierliga” szezonban szerzett rutinnal a hátunk mögött a dobogó a cél ősszel, titkon reménykedünk a feljutásban is. Az első mérkőzésen a tavasszal középmezőnyben végzett Jupiter volt az ellenfél. Az első játékrész elején nem pörögtünk eléggé. Nagyon gyenge színvonalon és iramban folydogált a játék. Egy-egy távoli lövéssel próbálkoztak a csapatok. Krányecz okos lövéssel szerzett vezetést a DK-nak, amit Nagy passzából Bitay duplázott meg. A második 25 perc elején semmiből szépített a Jupiter. Takácsot futották le a DK jobb oldalán, Módos próbált segíteni, Pavlics rosszul mozdult ki, gól oda 2-1. Ezután kicsit megráztuk magunkat, Bitay bal oldalról jobbra átívelt partrúgását Módos félfordulattal vágta a kapuba 3-1, szép gól volt, majd Makai és Krányecz is betalált, biztossá téve a DK győzelmet.
2. mérkőzés 2012.09.12. 19:00
Domino Kijev – Szúnyogcsődör 11-2 (5-0)
G: Mácsai 4, Nagy 2, Takács 2, Makai, Bitay, György
DK: Pavlics - Takács, Nagy, Módos, Makai
Csere: Krányecz, György, Bitay, Mácsai
Az egyetemi napok kissé felborították a Villanyfényes menetrendjét. A hétfő Gálacticos elleni mérkőzés helyett a jövőheti Szunyogcsődör elleni mérkőzést kütötte le Dániel menedzser erre a hétre. Csődörök újoncok a II. ligában, tavasszal a III. liga ezüstérmeseként kaptak lehetőséget a II. ligában. Az első félidőben kapusukat nélkülöző ellenfélen látszott hogy mér keresi a magasabb osztály ritmusát. Szerencsére nem a múlt heti sebességgel játszottunk, így már az első félidőben tetemes előnyre tettünk szert. A második félidő Szunyogcsődör góllal kezdődött, amire 3 dominos válasz érkezett. A második félidőben már csak a gólkülönbség volt kérdéses. Kiemelendő Mácsai 4 mangó-gólja illetve György parádés megmozdulása. Csapatunk tehát nagy arányú győzelemmel ünnepelte Takács Máté születésnapját, és hibátlan mérleggel vonul hagyományos balatonföldvári edzőtáborába pénteken!
3. mérkőzés 2012.09.25. 19:00
Domino Kijev – Hooligans 2-2 (2-0)
G: Mácsai, Módos
DK: Krányecz - Takács, Nagy, Módos, Makai
Csere: György, Mácsai
A két csapat már jelentős múlttal rendelkezik. Először 2008-ban találkoztunk, amikor is 5-1-es győzelmünk a II. ligába való feljutást jelentette. Azóta azonban az örökmérleg a Hooligans javára fordult: Domino szempontból 2 győzelem 1 döntetlen és 4 vereség állt a históriás könyvekben a mérkőzés előtt.
Sajnos az edzőtáborban megsérült Pavlicsra nem számíthattunk a kapuban, így Krányecz öltötte magára az egyes számú mezt. A mérkőzés elején tapogatózó játék folyt, érezhetően mindkét fél tartott a másiktól. A vezetést aztán a DK szerezte meg, amikor is Módos erőszakosságának köszönhetően a félpályánál labdát szerzett, majd egyedül be is fejezte az akciót (1-0). Ezután akadtak helyzetek mindkét oldalon, de főleg a küzdőszellem dominált. Módos ismét harcosságának köszönhetően az ellenfél hatosánál labdát szerzett, centerezését Mácsai várta középen, aki a védő érintésével a kapuba juttatta azt (2-0). A félidőig már nem változott az eredmény. A második játékrészre egy erőszakosabb Hooligans jött ki a pályára, de álltuk a sarat. Egy félpályánál eladott labda után azonban sikerült nekik a szépítés (2-1). A szoros eredménynek is köszönhetően kezdett felpaprikásodni a hangulat is. A „huligánok” egyenlítése derült égből villámcsapásként érkezett: Krányecz kalandozott ki kapujából a labdával a félpályáig, ahol ahelyett hogy elrúgta volna, sajnos elvesztette, az ellenfél csatára pedig köszönte szépen és az üres kapuba gurított (2-2). A meccs végén adódtak itt is ott is helyzetek, de a győzelmet egyik csapat sem tudta megszerezni.
4. mérkőzés 2012.10.02. 18:00
Domino Kijev – Kráken 5-2 (2-0)
G: Módos 3, Makai 2
DK: György – Nagy, Takács, Makai, Módos
Csere: Krányecz
Mivel Pavlics továbbra is sérülés, Krányecz egyetemi, Bitay munkahelyi elfoglaltságok, Mácsai pedig betegség miatt nem állt a csapat rendelkezésére, igyekeztünk a mérkőzést elhalasztani. Sajnos nem sikerült. A kapuba harmadik számú kapusunk György trapéznacis Dani állt be. Az ellenfél az a Kráken volt, amely félelmetes mutatóval (3 győzelem 35-9-es gólkülönbség) állt a tabella élén. Statisztikusaink szerint, ha sikerül aktuális ellenfelünket 5 rúgott gól alatt tartani, akkor nagy valószínűséggel meg lehet a 3 pont. Az első percek az ismerkedéssel teltek (labda, ellenfél, csúszós talaj). A gól vonalunk előtt rögtön a mérkőzés elején Györgynek kellett néhány bravúrt bemutatnia, majd a másik oldalon egy átlépett szöglet után Takács került ajtó-ablak helyzetbe, de mellé durrantott. A gólcsendet Módos törte meg, György kidobott labdáját fejelte a felső lécre, ahonnan a gólvonal mögé pattant a labda 1-0. A DK főleg a védekezésre koncentrált, és próbáld György kapus előre dobott labdáiból helyzeteket kialakítani. Módos második találatával 2-0-s előnnyel fordult a két csapat. A második 25 perc elejét a szokásos zavarodottság jellemezte. A Kráken letáborozott a kapunk előtt. A kontráink azonban rendkívül veszélyesek voltak. Egy ilyenből Makai 10 méteres ütemtelen lövése talált utat a jobb alsóba 3-0. Szintén egy távoli lövéssel szépített a Kráken, sőt fel is zárkózott egy gólra 3-2. Időközben megérkezett Krányecz, aki beállása után elől meghajtotta a labdát, aminek eredményeként a Kráken kapusa Módoshoz passzolt, aki köszönte szépen és bevágta 4-2. Mindent egy lapra tett fel a Kráken a következő percekben, de az ihletett formában védő György és a Nagy-Takács fémjelezte védelem eszén nem tudtak túljárni. 5 perccel a vége előtt Makai lemásolta első gólját és megadta a kegyelemdöfést 5-2. Régen láttam ennyire egységesnek a csapatot. Alázattal küzdöttek a srácok, ami meghozta az eredményt!
5. mérkőzés 2012.10.09. 19:00
Domino Kijev – Fabatka B 5-2 (3-0)
G: Módos 2, Makai 2, György
DK: Krányecz – Nagy, Takács, Makai, Módos
Csere: Mácsai, György
Tavasszal még az első ligában találkozott a két gárda. Akkor kiütéses győzelmet (3-10) aratott a FaBé. A 200. mérkőzésünkön tehát nem csak a jubileum motiválta a játékosokat, hanem a visszavágás is. Másfél perc telt el a mérkőzésből, amikor Takács szöglete után a Makai maradt egyedül a kapussal szemben, és nem hibázott 1-0. Nem kellett sokat várni a második DK gólra. Krányecz adott a kapuból órási labdát Györgynek, aki sarokkal vette be az ellenfél kapuját 2-0. Még a pihenő előtt háromra növeltük az előnyt. Makai iramodott meg egy megszerzett labdával, majd önzetlenül Módoshoz passzolt, akinek már nem volt nehéz dolga 3-0. A második 25 perc elején ismét csak kerestük a ritmust. Krányecz a kapuban parádés teljesítményt nyújtott, így nem tudta a FaBé kihasználni hibáinkat sőt, Módos labdaszerzése után saját maga második, csapata 4. gólját lőtte. Sikerült a szépítés a FaBének, de a kitámdó ellenfelet csapatunk kedvére kontrázhatta vissza: Makai is meglőtte második gólját 5-1. Az utolsó másodpercben komikus góllal még kozmetikázott a Fabatka 5-2. Módos születésnapját és a Domino Kijev 200. mérkőzését tehát sikült győzelemmel ünnepelni.
6. mérkőzés 2012.11.06. 18:00
Domino Kijev – Eddzé Fehérvár 7-6 (3-1)
G: Módos 3, Makai 2, György, Takács
DK: Krányecz – Nagy, Takács, Makai, Módos
Csere: Mácsai, György, Bitay
Módos szerezte meg a vezetést csapatunk számára. Ezután Krányecz „percei” következtek, amely minden dominós rémálma! Csaba szokásához híven kapusként lábbal megszelidítette a labdát, majd ahelyett hogy passzolt, vagy elrúgta volna, úgy gondolta, hogy megpróbálja egyedül felvinni a játékszert. Félpálya környékén az ellenfél elvette tőle, majd az üresen maradt kapuba helyezte. Ezek után hivatalosan is „krányeczozás”-nak nevezzük el ezt a cselekménysort, mert sajnos Csabának már bevett szokásává vált az utóbbi időben! Az ellenfél kapusa annyira megsajnálta a DK hálóőrét, hogy ő is vétett egy óriási hibát, amikor Takács távoli lövését nézte be. A félidőben még Makai lőtt egy piramidális gólt, így 3-1-gyel vonultak pihenőre a csapatok. A második félidő eleje is jól sikerült, előbb György szerzett gólt egy labdaszerzés után, majd Módos növelte kettőre góljai számát. Krányecz hozta ismét vissza a meccsbe a fehérváriakat, a rövidre bekapott gólja után (5-2). Makainak is sikerült a duplázás, de még ez sem törte meg az ellenfelet, sőt sikerült ismét két gólt szerezniük. Módos harmadik találata után már elkönyveltük az izgalommentes végjátékot, ez azonban a másik csapatban nem tudatosult, és ismét szereztek kettőt, amivel egy gól távolságra jöttek fel pár perccel a vége előtt! Ahhoz, hogy kihúzzuk ezt a néhány percet gól nélkül, Krányecz is hozzátette a magáét védéseivel! Így ha nehezebben is, de hoztuk a három pontot!
7. mérkőzés 2012.11.12. 21:00
Domino Kijev – Bizsda 2-6 (0-3)
G: Takács, Mácsai
DK: Krányecz – György, Takács, Makai, Módos
Csere: Mácsai, Nagy
Soros ellenfelünk sötét lónak számított. Ezelőtt még soha nem találkozott a két csapat, és a folyó bajnokságban is kevés eredmény volt tudható a Bizsda meccseiről. A meccs elején kiderült, hogy bizony egy elég jó csapatról van szó, az első félidőben 3-0-s vezetést szereztek. A mi védelmünk finoman szólva sem volt a helyzet magaslatán, szinte az összes dominó játékos enerváltan „futbalozott”. A második félidőben valamennyire sikerült összekapni magunkat, de ez is csak arra volt elég, hogy Takács és Mácsai góljaival kicsit mérsékeljük a Bizsda nagyarányú győzelmét. A játékerejüket elnézve és megtapasztalva komoly vetélytárs lehet a bajnoki cím megszerzésében, amelyben ezzel a győzelemmel velünk szemben lépéselőnybe is kerültek.
8. mérkőzés 2012.11.28. 18:00
Domino Kijev – Csillagrombolók FC 4-3 (1-2)
G: Makai 3, Takács
DK: György – Nagy, Takács, Makai, Módos
Csere: Mácsai, Bitay
A tabellát a mérkőzés előtt még mindig csapatunk vezette. Aktuális ellenfelünk a tabella közepén tartózkodott, de kevesebb meccsel, és ha csak a vesztett pontokat tekintjük, akkor bizony komoly eséllyel a dobogóra kerülésben! A két csapatnak komoly múltja van, több kiélezett mérkőzést is játszottunk már egymással. Jól indult számunkra a mérkőzés, egy Módos-Makai összjáték után utóbbi szerezte meg a vezetést. Örömünk nem tartott sokáig, egy megpattanó lövés kötött ki György hálójában. Lendületben maradtak a Rombolók, és ismételten egy megpattanó lövésnél volt esélytelen a DK kapusa, így a vezetést is átvették. Kiegyenlített játék folyt a pályán, bár az ellenfél néhány játékosán érezhető volt, hogy technikásabbak játékosainknál, nem hiába igazolt futsal játékosok. Hiába azonban a nagyobb technikai tudás, a Módos-Makai duó ismét villant, és az eredmény megint egyenlő lett. Sőt, a félidő vége előtt Takács ragasztott egy bődületes löketet szinte félpályáról a jobb felsőbe. A második félidőben inkább a védekezésre rendezkedtünk be. Működött is megfelelően a védekezés, mindig akadt valaki, aki az ellenfél nyakán loholt! Azonban a hiba mindig benne van a játékban, és ez elő is jött, amikor egy elöl elvesztett labdával ketten indultak meg, hogy aztán az egyik csatár György mellett elhúzva azt az üres kapuba helyezze. Fogytak a percek, a döntetlen már elkönyvelhető volt. 2 perccel a vége előtt azonban Makai megszerezte a mérkőzésen a mesterhármasát, amely nagyon fontos 3 pontot jelentett a csapatnak!
9. mérkőzés 2012.11.30. 20:00
Domino Kijev – KRH 8-2 (3-1)
G: Módos 3, Makai 2, Krányecz 2, Takács
DK: György – Nagy, Takács, Makai, Módos
Csere: Krányecz, Bitay
Ha a két csapat egymás elleni történelmét nézzük, akkor láthatjuk, hogy eddig kivétel nélkül csak az I. és II. ligában találkozott a két együttes. A mérleg eddig kiegyenlített: 2 KRH és 2 DK győzelem, de az utóbbi kettő az elmúlt két meccsen született (bár ezek is már 2010 júniusában és szeptemberében). A csapat kapujában ezúttal is György foglalt helyet, aki a társak szerint az elmúlt meccseken jó formát mutatott. Így a másik kapus, Krányecz mezőnyben mutathatta meg nevelőegyesülete ellen, hogy hová is jutott. Az első percek tapogatózással kezdődtek, érezhető volt, hogy a bajnokság végeredménye szempontjából fontos mérkőzésről van szó. Ezután a kezdeményezést a DK vette át, több helyzetet is kialakítottunk, de a befejezéssekkel gondjaink akadtak. Már a félidő közepén járhattunk, amikor fantasztikus támadást vezetett csapatunk, amelynek végén Módos talált a hálóba! Ettől megnyugodhattunk volna, ha nem jön a szokásos megpattanós ellenfél gól! Zsinórban már a harmadik ilyen gólt kaptuk! Ez azonban nem törte meg a lelkesedést, és ismét egy Pazar összjáték után Makai vette be az ellenfél kapuját. Ez volt Makai 100. gólja a Domino színeiben!!! Az első gólhoz hasonlóan gyönyörűen megkomponált támadás volt! Hogy még nyugodtabban vonulhassunk pihenőre arról Módos gondoskodott, aki egy szemfüles labdaszerzés után szerezte meg második találatát. A második félidő elejét megnyomta az ellenfél, aminek meg is lett az eredménye. Egy 6 méterről elengedett lövést még György kiütött, de az éppen Nagy lábát találta el, amiről a bogyó az ellen csatárának lábán kötött ki, aki pedig a léc alá bombázott. Ismét egy komédiába illő, szerencsétlen gólt sikerült kapni. ezzel azonban a KRH el is lőtte minden puskaporát. Ugyan még próbálkoztak egy-két lövéssel, de ezek hatástalanok voltak, a másik oldalon pedig Makai megszerezte második gólját. A következő jelenet a Makai-Módos meccsek óta tartó gólháborújában utóbbié volt, aki egy előredobott, és a Takács és kapus ütközéséből lecsorgó labdát helyezett a kapuba. Az 5-2-es eredmény a KRH-nak már sok volt, kedvtelenül mozogtak a pályán. A végjáték már-már kiütésre sikerült. Először Krányecz lőtt nevelőegyesületének egy szokásos krányeczes becsúszós gólt 2 méterről, majd egy szögletet követően Takács tárazta szét a hosszú sarkot. Az utolsó pillanatban Krányecz még egyet szerzett kialakítva a 8-2-s végeredményt.
10. mérkőzés 2012.12.03. 20:00
Domino Kijev – Galácticos 4-7 (1-3)
G: Módos 2, Mácsai, Makai
DK: György – Nagy, Takács, Makai, Módos
Csere: Krányecz, Bitay, Mácsai
Nagy rangadóra készültünk, hiszen a forduló előtt mindkét csapatnak megvolt még az esélye a bajnoki címre! Ehhez képest nem kezdtünk jól, gyorsan kaptunk 3 gólt, amire csak egyszer tudtunk válaszolni. A nagyobb baj viszont a mutatott játék volt (illetve lett volna, ha mutattunk volna valami hajlandóságot a játékra!). Fordulás után sem változott a helyzet, a galaktikusok berámoltak még 3-at. Ekkor gondolta úgy a csapat, hogy talán el kellene kezdeni focizni (kicsit későn, hiszen kb. 6 perc volt hátra, és égtünk 5-tel!). Sikerült egymás után hármat rúgni, de sajnos az idő rohamosan fogyott. Az utolsó két percre még mindig 2 gólos hátránnyal fordultunk. Ekkor még megpróbáltuk a lehetetlent, de a kitámadásnak kapott gól lett a vége. Ezzel a vereséggel elszállni látszódtak reményeink a bajnoki címre!
11. mérkőzés 2012.12.10. 21:00
Domino Kijev – Kanizsai Homályos 6-6 (2-6)
G: Mácsai 2, Módos, Krányecz, Makai, Nagy
DK: György – Nagy, Takács, Makai, Módos
Csere: Krányecz, Bitay, Mácsai
Úgy léphettünk pályára, hogy az eredmények szerencsés alakulása folytán, ha megnyerjük a meccset, akkor megszerezzük 6. bajnoki címünket. A két csapat eddig háromszor találkozott egymással, mindig a II. ligában. Az első mérkőzés Kanizsai győzelme után két nagyarányú DK siker következett (6-0, 8-3). Így a múltbéli eredmények nekünk kedveztek. Ezzel szemben katasztrofálisan kezdtünk, a kanizsaiak már 5-0-ra is elléptek az első félidőben! Próbáltunk visszajönni a meccsbe, rúgtunk kettőt, amire ők eggyel válaszoltak. Fordulás után változott a meccs képe, küzdöttünk a bajnoki címért. Az ellenfél jóformán a kapunkig sem jutott el, mi pedig elkezdtünk gólokat szerezni! 5 perccel a vége előtt már döntetlennel álltak a csapatok, így egy gól hiányzott a biztos bajnoki címhez! Nagyon nyomtunk, sikerült helyzetekig eljutni, de a hőn áhított aprócska gól mégsem érkezett meg. Mivel az utánunk következő mérkőzéseken riválisaink nem hibáztak, így nemhogy a bajnoki címet nem sikerült megszerezni, de az I. ligába való feljutást jelentő 2. helyet is elbuktuk. A Domino Kijev a bronzérmet szerezte meg a II/B ligában!
A Domino Kijev gólkirálya a Villanyfényes 2012. őszi II/B. ligájában Módos Zoli lett 16 góllal! Gratulálunk!
A bajnokság végeredménye
1.
|
Kráken
|
11
|
8
|
1
|
2
|
72-38
|
25
|
2.
|
Bizsda
|
11
|
8
|
-
|
3
|
65-32
|
24
|
3.
|
Domino Kijev
|
11
|
7
|
2
|
2
|
59-39
|
23
|
4.
|
Galácticos
|
11
|
6
|
1
|
4
|
68-48
|
19
|
5.
|
Hooligans
|
11
|
5
|
4
|
2
|
44-34
|
19
|
6.
|
Kanizsai Homályos
|
11
|
5
|
2
|
4
|
57-53
|
17
|
7.
|
Eddzé Fehérvár
|
11
|
5
|
1
|
5
|
50-40
|
16
|
8.
|
KRH
|
11
|
4
|
2
|
5
|
48-53
|
14
|
9.
|
Csilagrombolók FC
|
11
|
3
|
1
|
7
|
31-48
|
10
|
10.
|
FC Jupiter
|
11
|
3
|
-
|
8
|
50-92
|
9
|
11.
|
Szúnyogcsődör
|
11
|
2
|
2
|
7
|
45-92
|
8
|
12.
|
Fabatka "B"
|
11
|
2
|
-
|
9
|
39-59
|
6
|
Góllövő lista
Játékos
|
gól
|
Módos Zoltán
|
16
|
Makai Kristóf
|
15
|
Mácsai Szabolcs
|
9
|
Takács Máté
|
6
|
Krányecz Csaba
|
5
|
György Dániel
|
3
|
Nagy Márton
|
3
|
Bitay Zsolt
|
2
|
Pavlics László
|
0
|
| |