dominokijev
Mottónk

Meggyőződésünk, hogy egy DOMINOS számára az igazi beteljesülés az, hogy ha kemény küzdelem árán eléri kitűzött célját, majd megfáradva, de mégis diadalITTASan elfekszik a "csatatéren".

     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Menü
     
2017 tavasz
     
2016-17 tél
     
Látogatók
Indulás: 2006-11-21
     
Mérkőzések (ELTE12ősz)

ELTE Liga 2012. ősz
Csütörtök 1. pálya

Mérkőzések, tabella és góllövő lista

 

1. mérkőzés 2012.09.20. 21:15

Domino Kijev – Anonymus 2-3 (1-2)

G: Módos, Meizer

DK: György - Takács, Módos, Mácsai, Meizer
Csere: Katona, Farkas

Csapatunk ismét benevezett az immár átszervezett ELTE ligába, így 2012 őszén ismét két fronton kell helyt állnunk. A keret 3 régi-új taggal egészült ki. Visszatért Katona Ropper és Farkas Fera, illetve újoncként Meizer Gabit köszönthettük.

Első meccsünk már az éjszakába nyúlóan kezdődött. Az első percekben jól kezdtünk, kapufákig is eljutottunk. Ennek ellenére érezhető volt, hogy nem gyenge ellenféllel van dolgunk. Egy hátul elveszített labdából meg is szerezték a vezetést. A gól nem fogta meg csapatunkat, ismét helyzeteket alakítottunk ki, de ezek vagy kimaradtak, vagy ismét a kapufát találtuk el belőlük. A kihagyott helyzetek természetesen megbosszulták magukat, egy szöglet után kettőre nőtt a hátrány. Még a szünet előtt visszahoztuk a reményt, Módos tökéletesen robbant be egy szögletre, pörgetése egy védő érintésével került a kapuba.
A második félidőben is lendületben maradtunk, de a befejezéseknél ismét mindig hiányzott valami. Ami nem sikerült szép támadásból, az sikerült szerencséből. Egy felszabadító rúgás az újonc Meizert találta fejen, amelyről a hálóban kötött ki a labda! Mentünk a győzelemért, de pár perccel a vége előtt egy lövés döntötte el a meccset, és nem a javunkra. Egy, a hosszúra visszahúzott labdába ért bele György olyan szerencsétlenül, hogy az a lábán felpörögve a kapufa mellett a gólvonal mögött kötött ki. Sajnos a meccset elvesztettük, de a játék bíztató volt a jövőre nézve.

2. mérkőzés 2012.09.27. 21:15

Domino Kijev – Jubi Titans 2-3 (1-1)

G: Módos, Takács

DK: György - Takács, Módos, Mácsai, Makai
Csere: Katona, Farkas, Meizer

Ellenfelünk fölényes, 6-0-s győzelemmel kezdte a bajnokságot, míg mi pedig vereséggel mutatkoztunk be. Célunk természetesen a győzelem megszerzése volt, ezért már a mérkőzés elejétől fogva támadólag léptünk fel. Sajnos a védekezésre nem is fordítottunk elég figyelmet, aminek meg is lett az eredménye. Egy félpályán eladott labda után az ellenfél két játékosa vitte a labdát György kapusra, és természetesen ki is játszották a ziccert. Ezután is többet támadtunk, de ziccerek sokaságát sikerült elbaltázni, a Titánok kontrái pedig rendre veszélyt jelentettek. A félidő utolsó percében aztán sikerült az egyenlítés, Módos űzte el a pókokat a kapu bal felső sarkából. A második játékrészben sem változott a játék képe, a DK nyomott, az ellenfél kontrázott. Egy bal oldalon vezetett támadás után az egyik titán játékos lövése talált utat a röviden rosszul záró György és a kapufa között. Ismét futhattunk az eredmény után, amikor is Takács lőtt kiszorított szögből, amely után rezgett a Jubi hálója. A befejezésbe rengeteg hiba csúszott elöl, a védekezésre pedig nem sok figyelem hárult. A meccset végül egy egyéni megmozdulás döntötte el, amikor is az ellenfél játékosa két ember között lőtt tisztán kapura, amelyet György nem tudott védeni.

3. mérkőzés 2012.10.04. 20:30

Domino Kijev – Csömör 0-5*

*Csapatunk sérülések és egyéb elfoglaltságok miatt nem tudott megjelenni a mérkőzésen, így a megállapított eredmény 0-5!

4. mérkőzés 2012.10.11. 21:15

Domino Kijev – Red Alert 3-1 (0-1)

G: Takács, Katona, Makai

DK: György - Takács, Módos, Mácsai, Makai
Csere: Katona

Az előző mérkőzést létszámhiány miatt kihagytuk, így 3 vereséggel a hátunk mögött következett el a mérkőzés. Az első percekben szinte csak nálunk volt a labda, de igazi gólhelyzetig nem nagyon jutottunk a betömörülő vörösök ellen. Mikor végre sikerült gólhelyzetbe kerülni a koncentrációnk nem volt megfelelő, csak nem akart megszületni az első találat. Nem úgy a másik oldalon. Szöglethez jutott az ellenfél, amelyből az első lövést még blokkoltuk, de a lecsorgó labdát 6 méterről bombázták a DK kapujába. A gól után sem pörgött az elvárt fokozaton csapatunk, mintha végigaludtuk volna az első félidőt! A második játékrész sem hozott nagy fordulatot, a színvonal kb. akkora lehetett, mint egy BLASZ4-es rangadóé! Takács egyéni akció végén végre egyenlített. Ezután Módos és Takács is bődületes kapufát rúgott. A vezetést Katona egyéni akciója után szereztük meg. Azt vártuk, hogy ezután megnyugszunk, és nagyobb aránnyal végezzük ki gyengébbnek tűnő ellenfelünket, de nem ez történt. Györgynek kellett a kapuban bravúrokat hozni. Először egy rávezetést tolt ki lábbal, majd egy középről, 5 méterről leadott lövést kellett reflexből kiütnie. A mérkőzés végén Makai adta meg a kegyelemdöfést, így ha nehezen is, de megvan az első győzelmünk az idei ELTE Ligában!

5. mérkőzés 2012.10.18. 20:30

Domino Kijev – eXtra 3-5

G: Meizer 2, Mácsai

DK: Katona – Mr. X, Meizer, Mácsai, Farkas
Csere: Takács

Jól kezdte a mérkőzést foghíjas csapatunk. Mácsai pazar módon centerezett kétszer Meizernek, majd az ellene elkövetett piros lapos szabálytalanságért megítélt szabadot okosan lőtte a sorfalban álló játékos lábai között (PANNA!!!!) a kapuba. 3-0. Ezt követően a védelem és Roberto Soldado legnagyobb igyekezete ellenére bekaptunk 4-et. Időközben Takács egy Mácsain elkövetett szabálytalanságot megtorolva vállal irányba állította az ellenfél játékosát és nekivezette a kerítésnek. Ezen megmozdulását a spori sárgával díjazta. Az ominózus esetet megelőzően az ellenfél játékosa mind fizikálisan, mind verbálisan, alattomos módon inzultálta a Domino játékosokat (labda nélkül odarúgott, ütött, szellemi és fizikális képességeinket becsmérelte). Takácsnak se kellett több, nem szeret senkinek se az adósa maradni... felvette a kesztyűt és közepes hangerővel (a pályán jól hallható módon) nevetség tárgyává tette a sportszerűtlen ellenfelet (aki mellesleg büdös is volt, ennek okát azonban nem tudjuk, hogy miért). A spori felszólította Takácsot, hogy fejezze be a sportszerűtlen magatartást és tanúsítson kellő tiszteletet az ellenfél irányába, különben a kiállítás sorsára jut Ő is. Tapasztalt játékos lévén Takács felismerhette volna a helyzet súlyosságát, de nem... :) Szövegelés, sportszerűtlen magatartás, második sárga, automatikus PIROS LAP! Bravó Öreg! A hirtelen bekapott 4 gól, illetve Takács kiállítása némiképp megfogta a csapatot. A történtek után a Domino még kapott egy gólt, így a mérkőzést elvesztette 3-5 arányban. Better luck next time!

6. mérkőzés 2012.10.25. 19:45

Domino Kijev – Gépállat 3-4 (2-2)

G: György, Módos, Takács

DK: György - Katona, Módos, Mácsai, Farkas
Csere: Takács

A szokásunkhoz híven itt az ELTE Ligában, ismét elég szerény létszámban jelentünk meg a mérkőzésen. Az első percek után érezhető volt, hogy ellenfelünk játéktudásban inkább a liga első felébe tartozik. Egy szöglet utáni jól eltalált távoli lövéssel meg is rezgették a DK hálóját. Nem kellett sokat várni a válaszra. Módos egy hosszú indítást vett át, eltolta a kapus mellett, aki szabálytalanul akadályozta, így a bíró teljesen jogos büntetőt ítélt. A társak nagylelkűen a kapuba „száműzött” Györgynek adták át a lehetőséget az egyenlítésre. 10-esünk élt is vele, és a kapu bal oldalába lőtte a labdát. Rövid idő után ismét visszavették a vezetést a gépállatok, egy lövés után a vetődő György kezéről pörgött a labda a kapuba. A következő lehetőség ismét csapatunk előtt támadt, amikor is Módos forgácsolta szét a kapufát. A szerencse ekkor nem mellettünk állt, így saját erőnkből kellett megküzdeni az egyenlítésért, ami még az első játékrészben sikerült. Takács parádésan löbbölt két védő mögé, Módos pedig egy pattanás után okosan helyezte el a kapufa mellé a bogyót. Fordulás után sem tudott egyik csapat sem a másik fölé nőni. Az ellenfél kapusa többször bekapcsolódott a támadásukba, de az így támadt üres kaput egyszer sem sikerült eltalálni. Egy szabadrúgás után az előny ismét a „masinaanimal”-oknál volt. A lepasszolt labdát a csatár szinte nullszögből tekerte el a hosszúba a rövid kapufánál álló György mellett. Az egyenlítés terhe ismét csapatunk vállát nyomta, de nem roppantunk meg tőle. Takács szemfülesen egy oldalbedobást a védő lábára rúgott, amelyet a kapus nem érzékelt, így hagyta becsorogni a gólvonalon túlra, gondolván a közvetlen bedobásból nem szerezhető gól. Rosszul tette, a bíró – ismét jogosan – a kezdőpontra mutatott. A győzelmet megszerezhette volna mindkét csapat, de az utolsó percig nem sikerült betalálni senkinek. Ekkor a másik csapat kapusa lépett ismét fel félpályáig, onnan egy félmagas közepesen erős labdát küldött a kapu felé, amely előtt ott állt a csatár, illetve Farkas. Védőnk volt jobb helyzetben, de sajnos olyan szerencsétlenül találta el a labdát, hogy az a lábán átpördülve a dermedten álló domino portás mellett a hálóban kötött ki. Hihetetlen, hogy ilyen góllal kellett vereséget szenvednünk! Javítani egy hét pihenő után, már sátor alatt lesz lehetőségünk!

7. mérkőzés 2012.11.08. 20:30

Domino Kijev – Hó SC 3-3 (1-0)

G: Módos 2, Katona

DK: György - Takács, Módos, Mácsai, Meizer
Csere: Katona, Farkas

Jól kezdtük a mérkőzést, az első félidőben Módos találatával vezettünk is. Fordulás után Katona is betalált, így már kétgólos előnyünk volt. Az ellenfél egy 7 méterről lőtt szabadrúgással szépített, sajnos György kapus benne volt a gólban, hiszen ő ugrott el a sorfal mellől. Gyorsan visszaállítottuk a különbséget, nehogy vérszemet kapjon az ellenfél, de sajnos hátul ismét hibáztunk, így a hajrára egy gólra apadt az előnyünk. Az utolsó percekben egy szöglet utáni kavarodásból született a Hó harmadik találata, amellyel be is állt a végeredmény. A meccshez hozzátartozik, hogy a bíró határozatlansága miatt kisebb rugdosódások, vissza nem húzott lábak is ottmaradtak egy-egy ütközet után. Illetve fény derült arra a furcsa szabályra, hogy cserélni bárhol lehet az oldalvonal mentén! Az ellenfél 3. gólja előtt is az a szituáció állt elő, hogy a szögletet rúgó emberük a saroknál ment le, hogy helyette a félpályánál bejöjjön egy védő! A szervezők részéről azért átgondolnánk ezt a szabályt…

8. mérkőzés 2012.11.15. 21:15

Domino Kijev – Csapatnév, az nincs 0-7

DK: Katona – Takács, Mácsai, Farkas, Makai
Csere: Hevesi

A bajnokesélyes ellen sajnos kevés esélyünk volt, főleg megfogyatkozott csapatunkkal. A mérkőzés egyetlen pozitívuma, hogy a Domino színeiben bemutatkozott Hevesi Áron (aki egyszer már az egyik 24 órás focin segítette csapatunkat)

9. mérkőzés 2012.11.22. 21:15

Domino Kijev – PSZFc 5-1 (3-1)

DK: György – Takács, Mácsai, Módos, Farkas
Csere: Hevesi

G: Takács 2, Módos, Mácsai, Farkas

A forduló előtt aktuális ellenfelünk a dobogón állt, és még harcban volt a bajnoki cím megszerzéséért. A meccsen azonban kiderült, mégsem képvisel akkora játékerőt, mint amennyire a tabella állása szerint számítani lehetett volna. Az első félidőben 3 gólt sikerült a kapujukba juttatnunk. Ezekre választ csak a félidő utolsó percében, egy szögletrúgást követően sikerült adni, amikoris a beívelt labda átszállt a kapuban álló György felett, aki épp azt a lepkét próbálta elkapni, amelyet Mácsai olyan lelkesen nézett, hogy elfeledkezett a hosszún ácsorgó emberéről! J A második félidőben még két góllal terheltük a PSZFc hálóját, így megszereztük második győzelmünket az ELTE ligában!

10. mérkőzés 2012.11.29. 19:00

Domino Kijev – Fonák és Frökk SE 11-2 (3-1)

DK: György – Takács, Mácsai, Módos, Makai
Csere: Katona, Farkas

G: Makai 4, Módos 3, Mácsai 2, Takács, Farkas

Alsóházi rangadóra készültünk az eddig pont nélküli Fonák és Frökk csapata ellen. Hidegzuhanyként érte a csapatot, hogy a vezetést az ellenfél szerezte meg a mérkőzés elején. A gól után azonban érezhető volt, hogy ellenfelünk szerényebb képességű, csapatunk uralta a játékteret. Ennek ellenére helyzeteinkből csak hármat tudtunk értékesíteni. A második félidőre azért a gólgyártás is beindult, Makai és Módos „versengett” a „ki tud több gólt lőni a meccsen?” címért. Végül ez Makainak sikerült. A dominós gólcunami között azért a F&F is betalált egyszer, méghozzá György lábai között. A meccset szakmai vezetőkként megtekintő két „kiváló” sérült és beteg DK portás (Pavlics és Krányecz) az oldalvonal mellett megállapította, hogy ez bizony komoly kapushiba volt! A vége kiütés lett, és reméljük a lendület megmarad a következő, utolsó fordulóra is!

11. mérkőzés 2012.12.06. 20:30

Domino Kijev – Power Plant 8-3 (3-1)

DK: György – Takács, Katona, Módos, Farkas
Csere: Meizer

G: Módos 3, Meizer 2, Takács, Katona, György

Utolsó eltés meccsünkön a szép búcsú és a középmezőnyhöz való felzárkózás lebegett a szemünk előtt. Jól kezdtük a meccset egy szép Meizer-Módos összjáték után utóbbi talált a hálóba. Senki nem akar a másiknak adósa maradni, így a következő gólnál éppen fordított volt a felállás, Módos tálalt Meizer elé, aki nem hibázott. A harmadik gólunkat az eltés különítményünk hozta össze, Farkas beadásából Katona volt eredményes. Még az első félidőben sikerült a szépítés a „plantek”-nek, így 3-1-gyel fordultak a csapatok. A második játékrész elején ráijesztett a Dominóra az ellenfél, kétszer is bevették György kapuját, ezzel kiegyenlítve a gólok számát. Érezhető volt azonban, hogy kézben tartjuk a meccset, és erről Módos tett tanúbizonyságot, aki két gólt is szerzett egymás után, elérve ezzel sokadik mesterhármasát az idényben. Már nem duzzadt powertől a plant, melyhez Meizer pimasz sarkazásos találata is hozzájárult. A meccsen György két szólóval is próbálkozott a kapujából indulva, de egyik sem járt sikerrel. Azért így is sikerült betalálnia, amikor is egy lecsorgó szabadrúgást helyezett a kapu bal oldalába. A végén még Takács is feliratkozott a góllövők közé, a vége 8-3 lett.

A bajnokságban a szerény 8. helyet sikerült megszerezni, míg a csapat gólkirálya Módos Zoli lett 12 találattal! Gratulálunk!

A bajnokság végeredménye:

 

 

Csapatok

M

GY

D

V

G.K.

GÓL

P.

1.

Csapatnév, az nincs

11

8

2

1

48-19

29

26

2.

Hó SC

11

7

2

2

45-21

24

23

3.

Gépállat

11

6

4

1

39-22

17

22

4.

Jubi Titans

11

6

2

3

66-31

35

20

5.

PSZFc

11

6

1

4

42-39

3

19

6.

eXtra

11

5

2

4

44-26

18

17

7.

Csömör

11

4

2

5

53-41

12

14

8.

Domino Kijev

11

4

1

6

40-37

3

13

9.

Anonymus

11

4

1

6

38-50

-12

13

10.

Red Alert

11

3

3

5

34-47

-13

12

11.

Power Plant

11

3

0

8

32-69

-37

9

12.

Fonák és Frökk SE

11

0

0

11

29-115

-86

0

 

 

 

Góllövő lista:

 

Módos Zoltán

12

Takács Máté

7

Makai Kristóf

5

Meizer Gábor

5

Mácsai Szabolcs

4

Katona Róbert

3

Farkas Ferenc

2

György Dániel

2

Pavlics László

0

Bitay Zsolt

0

Krányecz Csaba

0

 
     
Archívum
     

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.