|
ELTE „C” Liga 2013. tavasz
Csütörtök 2. pálya
Mérkőzések, tabella és góllövő lista
1. mérkőzés 2013.03.14. 21:15
Domino Kijev – PSZFc 4-5 (1-4)
G: Farkas 2, Molnár 2
DK: György - Takács, Mácsai, Farkas, Katona
Csere: Molnár
Új játékossal a fedélzeten indult el az új szezonban a Domino. Az új szerzemény Molnár Tamás. Szükség is volt rá az első meccsen, ugyanis a csapat nagy része nem állt rendelkezésre. Meg is látszódott, hogy felforgatott csapattal álltunk ki, nem állt össze a játék. Gyors egymásutánban kaptuk a gólokat. Bár azt meg kell jegyezni, hogy a kapuba álló György több gólban is ludas volt! 3-0 állt már az eredményjelzőn, amikor egy hosszú kapuskidobás után sikerült a szépítés az újonc Molnár által. Az első félidőbe még belefért újfent egy kapushiba a mi oldalunkon, így 1-4-gyel fordultunk. Már azt gondolhattuk volna, hogy György minden hibát elkövetett az első játékrészben, de sajnos még a másodikra is maradt. 1-5 után Farkas cselezgetett a védők gyűrűjében, majd szépen helyezett a kapu bal oldalába, a labda a kapufáról pattant be. Egy szépségdíjas gólt is láthattak a nézők: György lépett ki kapujából, a levegőben lévő labdát Farkas fejére tette, aki Takácshoz továbbított. A labda még ekkor sem érintette a földet, Takács a levegőben beadta, a kapunál Molnár várta azt, aki szintén lepattanás nélkül húzta a hálóba! Mestermunka volt az egész csapat részéről! A végén még egy hosszú kapuskidobást sikerült Farkasnak becsúsztatnia, de az egyenlítésre már nem maradt elég idő!
2. mérkőzés 2013.03.21. 20:30
Domino Kijev – Szerény FC 4-3 (3-0)
G: Hevesi, György, Módos, Molnár
DK: Krányecz - Takács, György, Makai, Módos
Csere: Hevesi, Molnár
Az első félidőben hengerelt a DK. Hevesi szerzett vezetést egy bedobás után. Az előnyt György duplázta meg, amikor egy nagyszerű akció végén, két hosszú keresztpassz után tette ideálisan a labda útjába a lábát. A félidő eredményét Módos alakította ki, aki szintén egy Makai által indított hosszú passzt helyezett a kapuba. Fordulás után is több helyzetünk volt, de pl. György 1 méterről üres kapuba sem talált be, míg Krányecznek többször is a helyén kellett lennie a Domino kapujában. Takács ívelt nagyszerűen Molnár fejére egy labdát, aki szépen csúsztatta azt be a kapus kezei között. A nagy előny túlzottan megnyugtatta csapatunkat, egy védelmi hiba után szépítettek a Szerények. Majd György maradt le védőjéről mint a borravaló, így már 2-0! György folytatta „hadjáratát”, az ellenfél térfelén adta el a labdát, a kontra után már csak egy volt az előny! Szerencsére a nagy nyomás ellenére játékosaink az utolsó percekben már a helyükön voltak, így sikerült megnyerni a meccset.
György Dani góljával elérte a mágikus 100-at, azaz ennyiszer talált be az ellenfeleknek Domino Kijev mezben! Gratulálunk!
3. mérkőzés 2013.04.04. 19:00
Domino Kijev – Gépállat 5-1 (2-0)
G: Módos 4, Hevesi
DK: Krányecz - Takács, Hevesi, Molnár, Módos
Csere: -
Módos Zoli a mérkőzésen rúgott 4 góljával elérte dominós pályafutása 250. gólját, sőt jelenleg kettővel meg is haladta azt! Gratulálunk ehhez a fantasztikus eredményhez, csak így tovább!!!
4. mérkőzés 2013.04.11. 21:15
Domino Kijev – NDK-Stars 5-2 (1-2)
G: Módos 3, Makai, Hevesi
DK: Makai - Takács, Hevesi, Molnár, Módos
Csere: Krányecz
5. mérkőzés 2013.04.18. 21:15
Domino Kijev – FC Sördögök 2-2 (2-2)
G: Mácsai, Makai
DK: György - Takács, Hevesi, Molnár, Makai
Csere: Mácsai
Csapatunk megfogyatkozva, a budapesti divízió I/A-s hoki vb 3 „fáradságos” meccsével a háta mögött nézett szembe riválisával. Nem is alakult úgy a mérkőzés, ahogy mi szerettük volna. A Sördögök szerezte meg a vezetést egy oldalról a rövidbe lőtt góllal, amely György kapus számlájára írható. A hátrány nem fogta meg a csapatot és Mácsai lövése után sikerült az egyenlítés. Mácsai régóta nem talált be az ellenfelek hálójába, reméljük ezzel megtalálta góllövő cipőjét, és hamarosan eléri 100. gólját (már csak egy kell hozzá!). Egy szöglet után nem tudott a DK védelme tisztázni, amelynek eredménye egy ellenfél gól és ismét hátrány! Még a félidő előtt sikerült az egyenlítés, Takács passzát pöckölte be az üres kapuba Makai. A második részben mindkét csapatnak voltak lehetőségei, de betalálni már egyik sem tudott. A vége döntetlen.
Érdekességként a meccshez tartozik, hogy a második Sördögök gól volt a DK fennállásának 800. kapott gólja!
6. mérkőzés 2013.04.25. 21:15
Domino Kijev – Auropoda 6-2 (2-2)
G: György 2, Farkas 2, Takács, Makai
DK: Pavlics - Takács, Farkas, György, Makai
Csere: Hevesi
Az archívumunk szerint tavaly májusában már találkozott egymással, akkor Takács mesterhármasával 3-1-es győzelmet arattunk. Továbbra is cél a dobogó (esetleg feljutás) ezért a győzelem szinte kötelező volt az utolsó előtti gárda ellen. Szokás szerint nem kaptuk el a ritmust az elején és egy szép góllal vezetést is szerzett az Auropoda, de a remek formában játszó György révén sikerült az egyenlítés. Nem sokáig örülhettünk mert hátsó embereink határozatlanságát az ellen egy újabb góllal büntette 1-2. Az első játékrészben sikerült még egyenlítenünk: Farkas lőtt kiszorított helyzetból a rövid kapufa mellé 2-2. A második játékrészben feljebb toltuk a védekezést és felpörgettük a játékot. Makai szólóját követően átvettük a vezetést, majd György szemfüles és Farkas pompás góljával tudatosítottuk, hogy bizony ezt a meccset a Domino fogja nyerni. A kegyelemdöfést az utolsó percben Takács vitte be kialakítva ezzel a 6-2-es végeredményt. Második félidei játékunk alapján megérdemelt győzelmet arattunk!
7. mérkőzés 2013.05.02. 21:15 (vihar miatt a 14. percben félbeszakadt, befejezve 2013.05.30 22:00)
Domino Kijev – eXtra 9-1 (2-0, 4-0)
G: György 2, Módos 3, Makai 2, Molnár, Takács
DK: Pavlics - Takács, Krányecz, Farkas, Makai
Csere: György, Módos, Molnár, Hevesi, Mácsai
Tavaly ősszel a két csapat első találkozásánál eXtra, majd télen Domino győzelem született. Zord időjárás fogadta a játékosokat, épp a meccs kezdetére el is kezdett ömleni az eső. A bőséges égi áldásban gyorsan sikerült két gólt szereznünk, mindkettőt a jóformában játszó György szerezte. A 15. perc környékén azonban az eső mellé megérkeztek a villámok, majd a jégeső is, így a bíró teljesen jogosan félbeszakította a meccset. Az eső elállta után sem lehetett folytatni a mérkőzést, mert a pályán annyi víz gyűlt össze, hogy inkább egy vízilabdameccset lehetett volna lejátszani. Várjuk a szervezők döntését a mérkőzés eredményével kapcsolatban!
A szervezők döntése alapján a mérkőzést a 14. perctől, az aktuális (2-0) állástól kell folytatni az utolsó játéknap zárásaként. Így mindkét csapat már egy mérkőzéssel a lábában jelent meg a késő esti órában. Ott folytattuk, ahol az első meccset abbahagytuk, Molnár szerezte meg a harmadik, majd Makai egy bődületes félpályás lövés után a 4. DK gólt. Így a második játékrészre nem sok kérdés maradt, csupán csak annyi, mekkora lesz a végén a különbség. Módos háromszor villant, ezzel mesterhármast szerezve, majd Takács is betalált. Krányecz shutoutját György rontotta el, amikor is Takács gólja utáni középkezdéskor elengedte az ellenfél játékosát, aki köszönte szépen, és szinte besétált a Domino kapujáig, majd szépített. Az utolsó 2 percben a kapusa kiállítása miatt (másodszor csúszott be a hatoson kívül) emberhátrányban játszott az eXtra. Illetve játszott volna, ha a kapott szabadrúgást két passz után Makai nem fejezte volna be góllal, így kiegészítve ismét az ellenfelet.
8. mérkőzés 2013.05.09. 17:30
Domino Kijev – ELTE-BEAC U19 6-0 (2-0)
G: Módos 3, Makai 2, Farkas
DK: Pavlics - György, Krányecz, Módos, Makai
Csere: Molnár, Farkas
Eddig egyszer találkozott a két csapat, akkor télen nagyarányú (7-0) DK győzelem született. Az első félidőben ugyan sikerült két kontrából két gólt szerezni, de a játékkal egyáltalán nem lehettünk elégedettek. Sétatempóban próbáltunk focizni, míg ellenfelünk rengeteget futott (szerencsére többnyire felelslegesen). Két óriási ziccert is sikerült kialakítania a BEAC utánpótlásának, de mindkettőt védte bravúrral Pavlics. Szerencsére sportban nincsen HA, mert ha ezek bementek volna… A játék képe a második félidőben sem változott sokat, továbbra sem pörgött rendesen a DK. Módos bődületes felső sarkos szabadrúgása demoralizálta az ellenfelet, akik ezután szemmel láthatóan vesztettek első játékrészben mutatott sebességükből. Makai és Farkas is betalált még, így ismételten nagy gólarányú, kapott gól nélküli meccsen intéztük el az utánpótlást.
A következő két hétben ebben a bajnokságban is sorsdöntő meccsek következnek, hiszen előbb a listavezető Emericus SE, egy héttel később a szintén dobogós Jubi Titans ellen játszunk!
9. mérkőzés 2013.05.16. 21:15
Domino Kijev – EMERICUS SE 4-1 (2-1)
G: Molnár 2, Módos, Hevesi
DK: György - Farkas, Molnár, Módos, Makai
Csere: Takács, Hevesi, Krányecz
Rangadó következett a bajnokságban, hiszen mindkét csapat a bajnoki cím sorsába is nagyban beleszólhat(ott)! Eddig egyszer találkoztunk az Emericus gárdájával, akkor 3-1-re csapatunk nyert. Most is jól kezdtük a mérkőzést, Módos már az első percekben betalált. A félidő elején néha nem találtuk az ütemet hátul, így az ellenfél egyik jól cselező játékosa tisztára tudta játszani magát, majd kilőtte a hosszú alsót. Sikerült visszavenni a vezetést még a fordulás előtt, ehhez Hevesi gólja kellett. A második félidőben inkább a védekezéssel törődtünk, amely az előző meccsekhez képest végre felkeményedett, így nem sok esélyt adtunk az ellennek a góllövésre. Azért a támadásról sem mondtunk le teljesen, de helyzeteink értékesítésébe mindig valami hiba csúszott. A jó napot kifogó Molnár góljával így is sikerült kettőre növelni előnyünket, ezért az Emericus támadásaiba kapusuk is egyre többet besegített. Ez lett a vesztük, a lefújás előtt egy labdaszerzés után Molnár ívelt egész pályáról az üres kapuba.
A bajnoki cím szempontjából nagyon fontos győzelmet arattunk, még mindig kezünkben a sorsunk! Ehhez azonban meg kell nyernünk a még hátralévő két mérkőzésünket (az egyiket a szintén bajnokesélyes Jubi Titans ellen), illetve a szervezők döntése alapján be kell fejezni a vihar miatt félbeszakadt eXtra elleni meccset (ennek folytatása 05.30. 22:00 2-0-ról)!
10. mérkőzés 2013.05.23. 21:15
Domino Kijev – Jubi Titans 1-5 (0-1)
G: Takács
DK: György - Takács, Molnár, Módos, Makai
Csere: Mácsai, Hevesi, Krányecz
Döntőnek beillő mérkőzéshez érkeztünk, hiszen amelyik csapat meg tudja szerezni a 3 pontot, az szinte már bajnoknak érezheti magát. Bosszantó góllal szerezte meg a vezetést a Jubi. Egy 8 méterről elvégzett szabadrúgás után a szétugró sorfal lábai között talált utat a hálóba a labda. A tét nagyságához mérten próbáltunk nyomást gyakorolni ellenfelünkre, több helyzetet is sikerült kialakítani a kapujuk előtt, de ezeket mind sikerült kihagyni! Fordulás után folytatódott az első játékrészben látott játék, egyszerűen nem tudtuk bevenni a titánok kapuját. Ezzel szemben ők egy kontra végén megszerezték második góljukat, majd kisvártatva talán negyedik vagy ötödik kapura lövésükből már a harmadikat is! Elöl a ziccerek továbbra is kimaradtak, néhány perccel a vége előtt pedig megkaptuk a kegyelemdöfést. Takácsnak az utolsó percek egyikében még sikerült bepiszkálnia kalandos úton egy gólt, de hogy ennek se örülhessünk, jött a válasz is rá kialakítva az 1-5-ös végeredményt!
Ezzel az eredménnyel gyakorlatilag elszálltak esélyeink a bajnoki cím megszerzésére, de még a feljutó 2. hely is veszélybe került. Optimista szurkolóink kedvéért: csakis abban az esetben lehetünk bajnokok, ha megnyerjük hátralévő másfél meccsünket (az eXtra ellen 26 percet kell még lejátszani 2-0-ról indulva) ÉS a Jubi Titans vereséget szenved a jelenleg 9. helyezett PSZFc-től (3 győzelmük van, ezeket az utolsó, az utolsó előtti csapatoktól és tőlünk szerezték…) ÉS a Szerény FC – EMERICUS SE mérkőzésén döntetlen születik! (Nem tennénk sok pénzt ezekre az eredményekre TIPSZMIKSZEN…)
11. mérkőzés 2013.05.30. 18:15
Domino Kijev – Polszki 6-1 (4-0)
G: Makai, Hevesi, György, Mácsai, Molnár, Módos
DK: Krányecz - Takács, Molnár, Módos, Makai
Csere: Mácsai, Hevesi, György
Elérkezett a bajnokság utolsó játéknapja. Még 4 csapatnak volt esélye elérni a bajnoki címet. Erre sajnos legkevesebb reménye csapatunknak lehetett, hiszen szinte csoda kellett volna ahhoz, hogy nekünk megfelelő eredmények szülessenek riválisaink meccsein. De ahhoz, hogy bármilyen reményünk lehessen meg kellett nyernünk épp aktuális meccsünket a Polszki gárdája ellen. Jól is indítottuk a meccset, Makai szerzett vezetést, ezt duplázta meg Hevesi, aki egy csodálatos gólt szerzett: Takács varázsolta be a labdát a kapus előtt álló Hevesihez, aki hanyag eleganciával, sarokkal húzta azt be a kapus lábai között! Harmadik találatunk is briliánsra sikeredett, gyönyörű egyérintős játék után György pofozta be közelről a bogyót. A félidő végén Mácsai vette be a „lengyelek” hálóját. Pár perccel később szintén ő volt az egyik főszereplő: Makai szlalomozott végig a pályán mindenkit kicselezve, majd önzetlenül Mácsaihoz passzolt, aki azonban két lépésről az üres kapu helyett a kapufát találta el! (Nem baj Szabolcs, tudtuk hogy nem így akartad! J) A második játékrészben betalált csapatunkból Molnár és Módos is (ezzel Takács kivételével az összes mezőnyjátékosunk gólt szerzett!), illetve a Polszki is megszerezte szépítő találatát. A vége 6-1 és megmaradt a remény!
Gratulálunk Takács Máté (a.k.a Szőr) játékosunknak, aki a mérkőzésen 175. alkalommal öltötte magára a DK mezét!
Sajnos imáink nem hallgattattak meg, így az utánunk következő meccseken számunkra kedvezőtlen eredmények születtek. Így a nap végén úgy léptünk pályára lejátszani a vihar miatt korábban félbeszakadt meccsünket, hogy tudtuk, a bajnoki cím és a feljutás már elszállt, győzelem esetén is „csak” a dobogó harmadik fokát szerezhetjük meg. Felszabadult játékkal, szép győzelmet aratva (tudósításd lásd fentebb, a 7. meccsnél!) szereztük meg a bajnokság harmadik helyezését!
A házi góllövőlistán újfent Módos Zoli végzett az élen 16 rúgott góljával! GRTAULÁLUNK ZOCCER!!!
Összegzésként megállapíthatjuk, ha nem hullajtunk pontokat a bajnokság 9. és 10. helyén végző csapatok ellen, akkor kvázi „simán” zsebelhettük volna be a bajnoki címet és ezzel a feljutást a B ligába! Csüggedni azonban nem csüggedünk, a következő idényben újra megpróbáljuk, most pedig már minden erőnkkel a másik, számunkra talán fontosabb bajnokságra (Villanyfényes) koncentrálunk, hisz ott még élnek a reményeink a nagyon jó eredmény eléréséhez!
A bajnokság végeredménye:
|
Csapatok
|
M
|
GY
|
D
|
V
|
G.K.
|
P.
|
1.
|
Szerény FC
|
11
|
9
|
0
|
2
|
46-32
|
27
|
2.
|
Jubi Titans
|
11
|
9
|
0
|
2
|
72-32
|
27
|
3.
|
Domino Kijev
|
11
|
8
|
1
|
2
|
52-23
|
25
|
4.
|
Emericus SE
|
11
|
8
|
0
|
3
|
40-24
|
24
|
5.
|
NDK-Stars
|
11
|
8
|
0
|
3
|
48-31
|
24
|
6.
|
Gépállat
|
11
|
5
|
1
|
5
|
35-39
|
16
|
7.
|
Polszki
|
11
|
4
|
1
|
6
|
50-46
|
13
|
8.
|
eXtra
|
11
|
4
|
0
|
7
|
29-49
|
12
|
9.
|
FC Sördögök
|
11
|
3
|
1
|
7
|
28-35
|
10
|
10.
|
PSZFc
|
11
|
3
|
0
|
8
|
36-50
|
9
|
11.
|
ELTE-BEAC U19
|
11
|
1
|
1
|
9
|
24-57
|
4
|
12.
|
Auropoda
|
11
|
1
|
1
|
9
|
21-63
|
4
|
Góllövő lista:
|
|
Módos Zoltán
|
16
|
Makai Kristóf
|
8
|
Molnár Tamás
|
7
|
György Dániel
|
6
|
Farkas Ferenc
|
5
|
Hevesi Áron
|
5
|
Takács Máté
|
3
|
Mácsai Szabolcs
|
2
|
Katona Róbert
|
0
|
Bitay Zsolt
|
0
|
Krányecz Csaba
|
0
|
Pavlics László
|
0
|
Öngól
|
0
|
| |